Moderna-vakcinákat vásárol a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. december 8.

Belpol

A koronavírus új variánsa ellen is jó védőoltást azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak.

700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt a kormány – közölte Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján csütörtökön a Népszava kérdésére.

Ez az oltóanyag egyelőre nem elérhető a lakosság számára, csak a közbeszerzési eljjárás befejezése után lesz az. Hozzátette, „a vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak.”

A lap kérdésére, hogy miért pont Modernát vásároltunk, miért nem az eddig preferált Pfizert, Takács azt mondta, a Moderna gyártója adta a legkedvezőbb árat, a Pfizer nem is adott ajánlatot.

Talán persze az is kapcsolódik, hogy a Pfizer/BionTech nemrég beperelte a magyar államot 23 milliárd forintra, amiért Magyaroszág az ukrajnai konfliktusra hivatkozva nem kíván fizetni a gyógyszergyárnak a korábban leszállított vakcinákért. Az Európai Bizottság szerint az unió nem vásárolt Covid-19 elleni oltóanyagot, hanem a tagállamokkal folytatott konzultációk alapján keretszerződéseket írt alá vakcinák beszerzéséről a gyógyszercégekkel.  A magyar kormány álláspontja szerint viszont „nyilvánvaló, hogy ezeket a vakcinákat a bizottság feleslegesen nagy mennyiségben rendelte meg és kényszerítette a tagállamokra.”

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk