Az intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan

  • narancs.hu
  • 2021. november 25.

Katasztrófa

...Szombathelyen, és az oltottan oda került emberek többsége Sinopharmot kapott.

A szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház intenzív osztálya 50 százalékos telítettséggel működik, 17-18 ember van lélegeztetőgépen. Az intézményben fekvő koronavírusos betegek háromnegyede oltatlan. Az oltottan oda került emberek mind régen vették fel a dózist, és többségben vannak közöttük azok, akik a kínai Sinopharm vakcinát kapták. 

Erről Nemény András polgármester számolt be a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén – írja a nyugat.hu

A politikus emlékeztetett, hiába kért pontos adatokat a kormányhivataltól, azt a választ kapta, hogy a járványhelyzet miatt később, 45 napon belül válaszolnak a kérdéseire. 

 

Ezen a dilemmán – tényleg akadályozza-e egy járványadatok iránt érdeklődő polgármester a járvány elleni védekezést – a Nemzeti Információszabadság Hatóság is tűnődött, és állásfoglalásában megszólította a vonakodó kormányhivatalokat: 

Nemény a szombathelyi közgyűlésen emlékeztetett arra, hogy bár úgy döntöttek, nem teszik kötelezővé a védőoltás felvételét a város hivatalaiban és intézményeiben,  ettől függetlenül az érintettek átoltottsága magas, 80 százalék feletti.

Azt, hogy a szombathelyi arányok az intenzív osztályokon kezelt koronavírusos betegek oltottágát illetően mennyire jellemzőek országosan, nem lehet tudni. A Telex szemléz egy tanulmányt, amelyben arról van szó, hogy júniusig mind az öt Magyarországon használt vakcina elég hatékony volt, a fertőzés ellen 68,7–88,7 százalékos, míg a halálos kimenetelű megbetegedéstől 87,8–97,5 százalékos védettséget nyújtottak.

A tanulmány azért érdekes, mert ezeket az adatokat többen – például Ujhelyi István európai parlamenti képviselő – is kérték, várták a kormánytól.

Csak az a gond, hogy ezek az eredmények részben elavultak, mert júniusig vizsgálták a hatékonyságot, ám azóta világszerte csökkent a vakcinák hatékonysága, és az nemigen hangzik el nyilvánosan, melyiké mennyire.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?