Kiderült, miért nem egyeztetett Trump a kongresszussal Szulejmáni meggyilkolásának tervéről

  • narancs.hu
  • 2020. január 10.

Külpol

Az egyik érv szerint nem lett volna „praktikus”.

Kászim Szulejmáni iráni tábornok elleni csapás tervéről, akit január elején öltek meg Trump utasítására, az amerikai elnök nem egyeztetett a kongresszussal. Meglátása szerint, ha a kongresszus elé viszi a terveket, a demokrata pártiak azonnal kiszivárogtatták volna a támadás részleteit a „hamis hírek sajtójának” – indokolta meg döntését Trump egy kampányrendezvényen.

Az elnök egyébként úgy látja, nem is lett volna praktikus az egyeztetés, hiszen a készülő csapásról „egy másodperc töredéke” alatt kellett határoznia. Véleménye szerint a Demokrata Párt egyes tagjainak nem azon kellene háborognia, hogy az amerikai katonák kiiktatták Szulejmánit, hanem azon, hogy az iráni tábornok milyen bűncselekményeket követett el.

Bosszúforgatókönyveket jelentett be az iráni nemzetbiztonsági tanács főtitkára

Válaszlehetőségek. Tizenhárom "bosszúforgatókönyvet" jelentett be Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára kedden, válaszul Kászim Szulejmáni tábornok halálára, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak. "Tudja meg Amerika, hogy mostanáig már tizenhárom bosszúforgatókönyvet vitattunk meg a tanácsban, és még ha végül a leggyengébben is egyezünk meg, az is történelmi rémálom lesz az amerikaiak számára" - idézi Samháni szavait a Fársz félhivatalos iráni hírügynökség.

via 24.hu

Figyelmébe ajánljuk