A kilencvenes évek közepén az "egyik legnagyobb csodálója" volt az akkor "oly bátor" Orbán Viktornak - mondta a luxemburgi politikus, aki mostanra csalódott a magyar miniszterelnökben. Amikor arról kérdezték, hogy a kormányfő most kihívja, provokálja a Juncker által megtestesített EU-t, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy

Orbán Viktor nem kihívja, hanem megtagadja az EU-t.

A kitételt azért tette, mert szerinte a kettő között van különbség. Azt is elmondta, hogy szerinte téved Orbán Viktor, mert az általa képviselt "több nemzetállam, kevesebb Brüsszel" irányvonal nem jelenti és szolgálja az unió jövőjét.

"Egyáltalán nem is lenne már EU, ha mindenki annyira önző és nemzeti módon cselekedne, mint Orbán Viktor". Azonban az emberek nagy többsége kiáll az EU mellett, és "Orbán ezért nem fogja keresztülvinni az akaratát" - tette hozzá.

Nemmel válaszolt arra a kérdésre is, hogy Magyarország elhagyja-e az EU-t. Kifejtette, hogy a magyarok többsége a közösségben akar maradni, "Orbán viszont Orbán marad: számára mindenki ortodox baloldali szocialista, aki nem jobbra áll tőle", így "én is", ami "nevetséges".

Az európai parlamenti (EP-) választást követő EU-s tisztújítás végeztével visszavonuló politikus mások mellett Angela Merkel német kancellárról is beszélt az interjúban. A négy évvel ezelőtti menekülthullámmal kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány kereszténydemokrata vezetője "helyesen cselekedett 2015 őszén, és a történelem igazat ad majd neki".

Az az igazság, hogy ha Angela Merkel "lezárta volna a német határt, Ausztria és Magyarország összeomlott volna a menekültek terhe alatt" - mondta Jean-Claude Juncker.

A Bild pénteken egy Orbán Viktorral készített interjút is közölt. Ebben a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy fontos a számára az Európai Néppárt győzelme, de a választások után tárgyalniuk kell a jövő irányvonalairól. Manfred Webert továbbra is gyenge vezetőnek tartja, valamint azt is elmondta, hogy szerinte elfogadhatatlanok egykori szövetségese, az osztrák Heinz-Christian Strache alkancellár bukásához vezető kijelentései.