Liverpool: Nem fogunk a babérjainkon ülni – Klopp

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 08:49
null
Jürgen Klopp szerint van még miben fejlődnie a csapatának (Fotó: AFP)
A Liverpool nem fog a babérjain ülni – ígérte Jürgen Klopp, aki szerint az angol labdarúgó Premier League-et megnyerő csapatának még van miben fejlődnie.

 

A bajnok együttes játékosai szerda este, a Chelsea felett aratott 5–3-as győzelem után vehették kezükbe a trófeát a szokásos látványos elemekkel, de üres lelátók előtt megrendezett díjátadó ceremónia keretében.

A német tréner csapata tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klub-vb-t is.

„Anglia, Európa és a világ bajnokai vagyunk. Tudom, hogy ez hogy hangzik, de ez az igazság. Őszintén szólva hihetetlen” – lelkendezett Klopp, aki ugyanakkor azt ígérte, nem fognak leállni, vannak még saját magukkal szemben megfogalmazott kihívások, a játékosok pedig egyenként is képesek még fejlődni.

„Öt éve azt kértem a szurkolóktól, hogy higgyenek bennünk. A kétkedőknek azt mondtam, bízzanak bennünk és közösen megcsináltuk” – mondta a vezetőedző az utolsó hazai bajnoki találkozó után.

A második helyezett Manchester City előtt 18 pontos előnnyel álló Liverpool – amely 30 év elteltével lett ismét angol bajnok – a PL-idényt a Newcastle vendégeként zárja vasárnap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik