El: a Ferencváros ismét a negyedik kalapból várja a sorsolást

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 10:18
null
Az FTC ismét a negyedik kalapba kerül (Fotó: AFP)
Csakúgy, mint 2019-ben, az FTC idén is az utolsó, negyedik kalapba kerül az Európa-liga csoportkörének sorsolása előtt.

 

Igaz, tíz hely még kiadó a második számú európai kupasorozat főtábláján, de az már eldőlt, hogy a Ferencváros ismét negyedik kalapos lesz.

Két évvel ezelőtt, amikor az FTC Szerhij Rebrovval bejutott az El csoportkörébe, szintén az utolsó csoportból várta a sorsolást. Az UEFA klubokat rangsoroló együtthatóit nézve – holtversenyben a kolozsvári CFR-rel – a zöld-fehéreké volt a legkisebb érték (3.500) az akkor még 48 csapatos mezőnyből. Ezúttal jobban áll e tekintetben a Ferencváros – köszönhetően annak, hogy sorozatban harmadszor szerepel az El vagy a Bajnokok Ligája főtábláján.

Az UEFA számításai szerint a 22 már biztos csoportkörös gárda közül az FTC a 21. a rangsorban (13.500-es mutatóval), egyedül a dán Bröndbyt előzi meg. A csütörtöki playoff-párharcokból legfeljebb hat olyan együttes juthat tovább, amely rosszabbul áll a ferencvárosiaknál a koefficienst nézve.

Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek ismét a negyedik nyolcasból várják, hogy kiderüljön, mely csapatok lesznek az ellenfelei az ősszel.

Az UEFA pénteken 12 órától készíti el a 2021-es csoportkör beosztását.
A 32 résztvevőt nyolc négycsapatos csoportba osztják be.
– a nyolc csoportelső továbbjut a legjobb 16 közé
– a nyolc csoportmásodik rájátszást vív a BL-ből érkező ottani nyolc csoportharmadikkal a nyolcaddöntőbe jutásért
– a nyolc csoportharmadik az Európa-konferencialiga playoffjában folytatja.

EURÓPA-LIGA 2021–2022, CSOPORTKÖR
KALAPBEOSZTÁS
1. KALAP

Olympique Lyon (76.000)
Napoli (74.000)
Bayer Leverkusen (57.000)
Dinamo Zagreb (44.500)
Lazio (44.000)
AS Monaco (36.000)
1. VAGY 2. KALAP
Braga (35.000)
Eintracht Frankfurt (33.000)
2. KALAP
Leicester City (32.000)
Lokomotiv Moszkva (31.000)
Genk (30.000)
2. VAGY 3. KALAP
PSV Eindhovan (29.000)
Olympique Marseille (28.000)
Ludogorec (28.000)
West Ham United (20.113)
3. KALAP
Real Sociedad (19.571)
Real Betis (19.571)
Szpartak Moszkva (18.500)
3. VAGY 4. KALAP
Sparta Praha (17.500)
Midtjylland (13.500)
4. KALAP
FTC (13.500)
Bröndby (7.000)

SELEJTEZŐ, PLAYOFF
VISSZAVÁGÓ
17.00:
Alaskert (6.500)–Rangers (31.250)
18.00: HJK (5.500)–Fenerbahce (19.500)
18.30: Zorja Luhanszk (15.000)–Rapid Wien (17.000)
20.00: Galatasaray (17.000)–Randers (5.575)
20.15: AZ (21.500)–Celtic (34.000)
20.30: CFR (16.500)–Crvena zvezda (32.500)
20.45: Slovan Bratislava (7.500)–Olympiakosz Pireusz (43.000)
21.00:
Antwerp (10.500)–Omonia (5.550)
21.00: Legia Warszawa (16.500)–Slavia Praha (43.500)
21.00: Sturm Graz (7.165)–Mura (3.000)

Zárójelben az UEFA-koefficiensek.

EL-SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ/PLAYOFF
1. mérk.
2. mérk.
Össz.
Randers (dán)–Galatasaray (török) 1–1
Rapid Wien (osztrák)–Zorja Luhanszk (ukrán)
3–0
Celtic (skót)–AZ (holland) 2–0
Fenerbahce (török)–HJK (finn) 1–0
Mura (szlovén)–Sturm Graz (osztrák) 1–3
Omonia (ciprusi)–Antwerp (belga) 4–2
Olympiakosz Pireusz (görög)–Slovan Bratislava (szlovák) 3–0
Rangers (skót)–Alaskert (örmény) 1–0
Slavia Praha (cseh)–Legia Warszawa (lengyel)
2–2
Crvena zvezda (szerb)–CFR (Kolozsvár, romániai)
4–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik