FIFA-világranglista: Magyarország három helyet javítva a 37.

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 19:06
null
Magyar gólöröm Andorrában (Fotó: Árvai Károly)
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelynek legfrissebb kiadásában a legjobbak között nincs változás – közölte az MTI.

Marco Rossi csapata a világbajnoki selejtezők nyitányán három mérkőzés alatt hét pontot szerzett: a lengyelek ellen elért hazai döntetlent követően San Marino és Andorra vendégeként is nyert.

Az élen továbbra is Belgium áll, megelőzve a világbajnok francia, illetve a brazil nemzeti csapatot. A top tízben ketten tudtak előre lépni: az olaszok három helyet javítva hetedikek, míg a dánok két pozíciót ugorva a tizedikek.

A magyarok Eb-riválisai közül a franciák mellett a portugálok (5.) és a németek (12.) is a legjobbak között szerepelnek, csakúgy, mint a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatában ellenfélnek számító angolok (4.) és lengyelek (21.). A további vb-selejtezős riválisok közül Albánia a 66., Andorra a 158., míg San Marino a 210., utolsó helyen áll.

Újdonság, hogy a listán már nemcsak egész pontokat adnak, hanem – a holtverseny elkerülése érdekében –bevezették a századpontokat is.

A FIFA-RANGLISTA (zárójelben az előző helyezés)
1. ( 1.) Belgium 1783.38 pont
2. ( 2.) Franciaország 1757.30
3. ( 3.) Brazília 1742.65
4. ( 4.) Anglia 1686.78
5. ( 5.) Portugália 1666.12
6. ( 6.) Spanyolország 1648.13
7. (10.) Olaszország 1642.06
8. ( 7.) Argentína 1641.95
9. ( 8.) Uruguay 1639.08
10. (12.) Dánia 1631.55
11. ( 9.) Mexikó 1629.56
12. (13.) Németország 1609.12
13. (16.) Svájc 1606.21
14. (11.) Horvátország 1605.75
15. (15.) Kolumbia 1600.66
… 21. (19.) Lengyelország 1549.87
… 37. (40.) Magyarország 1468.75
… 66. (66. )Albánia 1362.09
… 158. (151.) Andorra 1034.90
… 210. (210.) San Marino 804.71

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik