Válogatott: Nagy Ádám játéka továbbra is kérdéses

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 21:17
null
Dzsudzsák (balra) és Szalai is végigdolgozták a tréninget (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar labdarúgó-válogatott valamennyi játékosa megérkezett Telkibe, ahol a csütörtöki, Montenegró elleni felkészülési meccsre és a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készül a nemzeti együttes.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint utolsóként az Egyesült Államokból hazautazó Németh Krisztián és Baráth Botond, illetve a vasárnap bajnoki mérkőzésen szereplő Nagy Dominik, Kádár Tamás, Holender Filip trió futott be az edzőközpontba.

„Telkiben tartózkodik Nagy Ádám is, akinek jövő hétfői játéka bokasérülése miatt továbbra is kérdéses. A Bristol City középpályását a válogatott orvosi stábja kezeli, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány jövő héten számíthasson a játékosra. Nagy Ádám felépülése jó ütemben halad, de a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt továbbra sem lehet megmondani, hogy sikerül-e játékra kész állapotba hozni a szlovákok elleni meccsre” – olvasható az MLSZ tájékoztatásában.

Rajta kívül kihagyta a hétfői edzést Pátkai Máté, mivel nincs százszázalékos állapotban, valamint Korhut Mihály is, aki egy korábbi kisebb sérülése miatt elővigyázatosságból kapott felmentést a munkavégzés alól.

A hétfői napot a vasárnap bajnokit játszó kerettagok regenerációval töltötték, a többieknek délután edzést tartott az olasz szakvezető. A hiányzók miatt egy „kölcsönjátékos” is a csapattal dolgozott: a szintén Telkiben edzőtáborozó U21-es válogatott védője, Szalai Attila segített be a felnőtteknél.

A magyarok három ponttal előzik meg a szlovákokat és a vb-ezüstérmes horvátokat, de mindkét rivális eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Wales hátránya már hat pont, Azerbajdzsán pedig még nem szerzett pontot. Az ötösből az első kettő jut ki a részben magyar rendezésű Európa-bajnokságra.

A csütörtöki ellenfél, Montenegró válogatottja vasárnap még csak 11 labdarúgóval készült, hétfőre viszont a kapust, Milan Mijatovicsot leszámítva mindenki megérkezett, így Faruk Hadzibegic már 23 labdarúgónak vezényelte a tréninget hétfő délután.

„A magyar válogatott erős, minőségi erőkből álló csapat, amely ellen úgy készülünk majd, mintha ez is tétmeccs lenne. Az új kapitány kimondott kérése, hogy minden mérkőzésre úgy tekintsünk, mint egy létfontosságú selejtezőre” – fogalmazott a hétfő késő délutáni edzés előtt Marko Bakics, a belga élvonalban szereplő Mouscron középpályása.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK, PODGORICA
20.45:
Montenegró–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A 26 FŐS MAGYAR KERET MONTENEGRÓ ÉS SZLOVÁKIA ELLEN
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus),Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (el-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (Freiburg – Németország),Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A MONTENEGRÓI KERET
KAPUSOK:
Danijel Petkovics (Angers SCO – Franciaország), Milan Mijatovics (Levszki Szófia – Bulgária), Andrija Dragojevics (Pjunik – Örményország)
VÉDŐK:
Sztefan Szavics (Atlético Madrid – Spanyolország), Marko Szimics (Pakhtakor – Üzbegisztán), Zsarko Tomasevics (Asztana – Kazahsztán), Adam Marusics (Lazio – Olaszország), Riszto Radunovics (FC Astra Giurgiu – Románia), Momcsilo Raszpopovics (HNK Rijeka – Horvátország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Nikola Vukcsevics (Levante – Spanyolország), Marko Vesovics (Legia Warszawa – Lengyelország), Vladimir Jovovics (FK Jablonec – Csehország), Marko Jankovics (SPAL – Olaszország), Alekszandar Scsekics (FK Partizan – Szerbia), Marko Bakics (Royal Excel Mouscron – Belgium), Nebojsa Koszovics (Kajrat Almati – Kazahsztán), Alekszandar Boljevics (Standard Liege – Belgium), Szead Haksabanovics (IFK Norrköping – Svédország), Braniszlav Jankovics (FK Szutjeszka), Vukan Szavicsevics (Wisla Kraków – Lengyelország), Deni Hocsko (Royal Excel Mouscron – Belgium), Dusan Lagator (FK Szocsi – Oroszország)
TÁMADÓK: Fatosz Becsiraj (Maccabi Netanya – Izrael), Sztefan Mugosa (Incseon United FC – Dél-Korea)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik