Teqball: már 138 országban van szövetség, cél az olimpia

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 10:47
null
Illusztráció: Árvai Károly
Címkék
A magyar fejlesztésű, olimpiai programba vágyó teqball sportágnak már 138 nemzeti szövetsége van – írja az MTI.


Erről Murányi Gergely, a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője, valamint Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja beszélt az M1 aktuális csatornán.

Murányi Gergely kiemelte: az olimpiai programhoz vezető út fontos állomása volt a világbajnokságok megrendezése, különös tekintettel az egyre népesebb mezőnyre.

„Az első, budapesti világbajnokságon még húsz ország vett részt, majd amikor újra visszatért, akkor már 68 országból vettek részt, ami jól mutatja, hogy exponenciálisan nő a sportolók száma. Mindenesetre számunkra az a fontos, hogy elérjük az olimpiát” – mondta.

Emlékeztetett: ebben fontos mérföldkőnek számított a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének (GAISF) elismerése – a szervezet közgyűlésén az olimpiai és nem olimpiai nemzetközi sportági szövetségek szavazták meg a FITEQ teljes körű tagságát –, amely nélkül nem kerülhet az olimpia műsorára egyetlen sportág sem. Kiemelte: „az a sportág kerül az olimpiai programba, amelyben benne van a potenciál, hogy tömegsporttá váljon.

„Jelenleg közel tízezer igazolt játékos van világszerte és 138 nemzeti szövetség. Van még hová fejlődni, de az, hogy már száz fölé nőtt a nemzeti szövetségek száma, az jól bizonyítja az erejét a teqballnak, amit magában hordoz” – nyilatkozta.

Gyurta Dániel hangsúlyozta: a sportág minél szélesebb nemzetközi megismertetésének fontos eleme a Külgazdasági és Külügyminisztérium, majd kiemelte Szijjártó Péter miniszter szerepét, aki külföldi útjai során többször adományozott vendéglátóinak teqballasztalokat. Hozzátette: a külföldi házigazdák mindig megemlítik a magyar vonatkozású emlékeiket, így Puskás Ferencet, Egerszegi Krisztinát vagy a Rubik-kockát, de ehhez egyre szélesebb körben kap említést a teqball is, mint egyfajta hungarikum.

„Az első pillanattól fogva az a gondolkodás, az a fajta célkitűzés, hogy minél szélesebb körben terjesszük el, és minél több emberhez juttassuk el magát a sportágat, ez az én munkámnak a teqball-lal kapcsolatos egyik fő célja” – mondta. Hozzátette: a NOB-ban az a vélemény fogalmazódott meg, hogy a FITEQ a „legelszántabb nemzetközi sportszövetség”, és Lausanne-ban is látják, elismerik a sportág erejét, valamint az elmúlt években elért fejlődését.

A magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be. Az első világbajnokságot 2017-ben a magyar fővárosban rendezték meg, egy évvel később a franciaországi Reims volt a házigazda, 2019-ben pedig ismét Budapest adott otthont a vb-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik