Úszó ob: Milák Kristóf úgy érezte magát, mint akit akasztani visznek

MÚSZ, N. T.MÚSZ, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 11:46
null
Milák Kristóf 100 pillangón robbantott (Fotó: MÚSZ/Derencsényi István)
Az előző napi ezüstérmek után a záró napon igazán elemében volt Milák Kristóf: 40 percen belül diadalmaskodott a 200 gyorson és a 100 pillangón, utóbbin olyan idővel, amellyel bronzérmes lett volna a tavalyi kvangdzsui világbajnokságon. Rajta kívül Késely Ajna is duplázott, ő a 200 és az 1500 gyors megnyerésével tette ismét teljessé az aranykollekcióját (összesen négy egyéni számban győzött Kaposvárott) – számolt be róla hírlevelében a magyar szövetség.

Milák Kristóf sokadszor is elképesztette saját edzőjét: Selmeci Attila már a 200 gyors után azt magyarázta, hogy Kristóf jelenlegi állapotában egészen elképesztő teljesítmény volt ennek a számnak a megnyerése, ráadásul egy másodperccel javította meg az egyéni rekordját. „Annyira érzi a ritmust, annyira okosan úszik, hogy az hihetetlen” – összegzett a mester, aki aztán szintén elkerekedett szemmel figyelte, amint tanítványa lazán bedob egy 51.07-es száz pillangót. Ez már tényleg földönkívüli produkció volt az ob utolsó napján a koronavírus utóhatásaival küszködő klasszistól, elvégre Milák ereje teljében 51.26-tal lett negyedik tavaly nyáron a koreai vb-n, ezzel az idővel tehát övé lett volna a bronz, 2018-ban pedig az Eb-ezüst (Glasgow-ban még 51.51-et úszott).

MILÁK ÚGY ÉREZTE MAGÁT, MINT AKIT AKASZTANI VISZNEK

Milák Kristóf, 200 m gyors, 100 m pillangó, aranyérem: „Nehezen keltem fel, épphogy időben értem ki, próbáltam a bemelegítést normálisan végigcsinálni, de úgy éreztem magam, mint akit akasztani visznek. Aztán megint rájöttem, hogy én igazából ezt érzem: ilyen leharcolt, lepusztult állapotban kihozni magamból a legjobbat. Végül is már a 2017-es ob óta ezt csinálom, kis szünetekkel úszom több számban, és ez ma is működött. Nyilván bennem volt az is, hogy azért legyen már egy arany is a három ezüst után, bár azt nem mondom, hogy elégedetlen lettem volna a korábbi teljesítményemmel. Örülök, hogy a kétszáz gyorsot sikerült megnyerni, aztán száz pillén az utolsó huszonötön már úgy voltam, mindenki gatyán van már ilyenkor, csak bele kell adnom mindent, ez az utolsó huszonöt méterem ezen a bajnokságon, kizárólag magamra koncentrálok, és csak úszni kell. Az idő nem rossz, bár én azt szeretem, ha 50-nel kezdődik.”

Késely Ajna, 1500 m gyors, 200 m gyors, aranyérem: „Az ezerötszáz nagyon reggeli úszás volt, igazából bemelegített a kétszázra. Mivel nem volt (Kapás) Bogi és (Jakabos) Zsu, most nem volt szükség ennél jobb időre – ha ők is itt lettek volna, biztosan bemegyünk két perc alá.”

Késely Ajna is duplázott a záró napon, előbb az 1500, majd a 200 gyors elsőségét gyűjtötte be, így ismét elérte a mesternégyest, hiszen korábban győzött 400-on és 800-on is. 50-100-as duplát produkált Szilágyi Csaba mellen és Burián Katalin háton (ma az egyhosszos aranyakat vitték el). Sztankovics Anna az ötven mell megnyerésével vigasztalódott a hosszabb távokon elmaradt sikerek után.

Furán alakult a száz pillangó fináléja: az ob legszorosabb versenyében Sebestyén Dalma egyetlen századdal előzte meg Verrasztó Evelynt – hogy aztán a B-döntőben Kapás Boglárka a nap legjobb idejét érje el. Miután a 200-as világbajnok kissé lazán vette az előfutamot, nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie péntek este, így aztán magának bizonyított a B-fináléban, amikor 11 századdal jobbat úszott a bajnoknál (de az arany természetesen Sebestyén Dalmáé).

A férfiaknál Bohus Richárd bizonyította, hogy bár sem testalkatilag, sem másképp nincs formában, azért a hátúszó sprintszámban továbbra sincs párja. Kalmár Ákos pedig 800-on rázta meg magát, és vágott vissza Gyurta Gergelynek az 1500 vereségéért.

A hagyományos záró számokban, a vegyes váltókban a férfiaknál a BVSC izgalmas párharcban győzött a szerb „vendégjátékosokkal” felálló hódmezővásárhelyiek ellen (Bohus Richárd ekkor nyerte a második aranyát), majd a Vasas kvartettje törte meg a győri lányok sikersorozatát.

ÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR

FÉRFIAK
200 m gyors. Országos bajnok: Milák Kristóf (BHSE, edző: Selmeci Attila) 1:46.68,
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 1:47.40, 3. Zombori Gábor (Budafóka XXII. SE) 1:48.60. 800 m gyors. Ob: Kalmár Ákos (Balaton ÚK Veszprém, e: Szokolai László) 7:58.05, 2. Gyurta Gergely (UTE) 8:05.99, 3. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 8:15.09. 50 m hát. Ob: Bohus Richárd (BVSC-Zugló, e: BVSC edzői team) 25.05, 2. Szentes Bence (Győri Úszó Sportegyesület) 25.12, 3. Jászó Ádám (Pécsi Sport Nonprofit) 25.63. 50 m mell. Ob: Szilágyi Csaba (NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely, e: HSÚVC edzői team) 27.15, 2. Bayer Valentin (Jövő SC FCSM) 27.76, 3. Rothbauer Christopher (Jövő SC FCSM) 28.14. 100 m pillangó. Ob: Milák Kristóf 51.07, 2. Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület) 51.95, 3. Kós Hubert (UTE) 52.70. 4x100 m vegyes váltó. Ob: BVSC-Zugló (Bohus Richárd, Takács Tamás, Csicsáky Péter, Németh Nándor) 3:41.34, 2. NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely (Sorak, Szilágyi, Lendjer, Nikolics) 3:42.04, 3. Kőbánya SC (Telegdy, Berecz, Mizsei, Horváth) 3:45.95.

NŐK
200 m gyors. Ob: Késely Ajna (Kőbánya SC, e: Kőbánya SC edzői kollektíva) 2:00.13,
2. Veres Laura (Gyulai Várfürdő Kft.) 2:01.11, 3. Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet) 2:03.50. 1500 m gyors. Ob: Késely Ajna 16:34.43, 2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:39.30, 3. Csulák Lia (Érdi Úszó Sport Kft.) 16:50.21. 50 m hát. Ob: Burián Katalin (BVSC-Zugló, e: Plagányi Zsolt) 28.89, 2. Szilágyi Gerda (Stamina TK) 28.99, 3. Ilyés Laura Vanda (MTK Sportszolgáltató) 29.40. 50 m mell. Ob: Sztankovics Anna (Miskolci VSI Nonprofit Kft., e: Szollár Gergely) 31.65, 2. Halmai Petra (Kaposvári SI) 31.82, 3. Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület) 31.93. 100 m pillangó. Ob: Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 1:00.19, 2. Verrasztó Evelyn (FTC) 1:00.20, 2. Szokol Szonja (FTC) 1:00.67. 4x100 m vegyes váltó. Ob: Vasas SC (Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Galamb Szimonetta, Gyurinovics Fanni) 4:13.03, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Pózvai, Sebestyén, Jakabos, Safrankó) 4:13.83, 3. UTE (Nyirádi, Beregszászi, Seres, Tankó) 4:15.80

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik