emberi jogok;Európa Tanács;

2019-02-11 16:35:34

Rágalomhadjárat, ártalmas jogszabályok – Magyarországot bírálta az Európa Tanács biztosa

Dunja Mijatovic arra szólította fel a magyar hatóságokat, hogy tartózkodjanak az idegenellenes érzelmek felkorbácsolására alkalmas, migránsellenes retorikától és kampányoktól.

Az emberi jogok védelmének romló magyarországi helyzetét bírálta hétfői sajtóközleményében Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) illetékes biztosa, mondván: „rendkívül szűk korlátok közé szorult” a kormánykritikus civil szervezetek, jogvédők és újságírók tevékenysége.

A boszniai emberi jogi biztos múlt heti ötnapos magyarországi látogatását követően arról számolt be, hogy az országban bizonyos jogvédők és NGO-k rágalomhadjárat célpontjaivá váltak, illetve több törvényt is elfogadtak a tevékenységük korlátozására.

Mijatovic a nemek közötti egyenlőség területén is visszalépéseket azonosított, például azt, hogy a parlamenti képviselőknek mindössze 12,6 százaléka nő, illetve hogy az ország az utolsó előtti helyezést érte el a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) vonatkozó mutatóját illetően 2017-ben.

Továbbá felszólított a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény ratifikálására és a nők elleni erőszakkal kapcsolatos figyelemfelhívásra, arra figyelmeztetve, hogy a 15 évnél idősebb magyar lányok és nők 28 százalékát érte már fizikai vagy szexuális erőszak.

Aggasztónak nevezte emellett, hogy jelenleg rendkívül nehéz menekültstátushoz jutni Magyarországon, azt szerinte nagyon kevesen igényelhetik, és közülük is szinte mindenkit elutasítanak a hatóságok, a menedékkérőket pedig a kísérő nélküli kiskorúakat leszámítva rendszerszinten őrizetben tartják.

Dunja Mijatovic hozzátette:

Mijatovic végezetül aggodalmát fejezte ki a közigazgatási bírósági rendszer felállításával kapcsolatban is, hangsúlyozva, hogy a kormánynak erős befolyása lesz a szervezet működése felett, ezért a tervezettnél szilárdabb biztosítékokra lenne szükség.

Az emberi jogi biztos magyarországi látogatásának tapasztalatairól írott teljes jelentés későbbre várható.