Egy másik ország

Hétfőn más országra akarunk ébredni – mondta Karácsony Gergely még a péntek esti kampányzáró nagygyűlésén. Hétfő reggel más országra ébredünk. Az ország más lett. Mert: a kampány megmutatta, hogy a valóságban milyen az a Fidesz–KDNP szövetség, amely 2010 óta átépítette az ország gazdasági–politikai berendezkedését, a maga pucérságában megmutatkozott, milyen az a társadalom nyakán ülő „elit”, amit a hatalom tenyésztett ki. Mert vasárnap véleményt mondtak a választók a hatalomba „örök időkre bebetonozott” kvázi egypártrendszerről, a szabad választás, a nyilvánosság, a sajtószabadság korlátozásáról, a parlamentarizmus megcsúfolásáról, az emberi és közösségi autonómia – benne az önkormányzatok – visszavágásáról.

És az ellenzékről is, amely 2010 óta legnagyobb sikerét érte el. A kormányfő nagy reménnyel kecsegtető, de síkos útra lépett, amikor a centrális erőteret meghirdette. Az egyszemélyes, tekintélyelvű vezetés képtelennek bizonyult féken tartani és etetni a mameluksereget, amelyen a hatalom nyugszik. S mivel maga a vezetés is korrupt, így a hatalom hálózata is úgy gondolja, korlátlanul áthághatja a törvényi és erkölcsi határokat. Azokat az erkölcsi határokat is, amelyeket maga a kormányzat állít követendőnek a nemzet elé.

Az ország nagy része narancs maradt, de: 2010 óta most először sikerült – ha nem is maradéktalanul – az ellenzéknek megértenie azt az Orbán rendszere által kiszabott, nem egyszerű feladatot, hogy nem egymás ellen kell küzdenie, hanem vállvetve, ellene. Más világra ébredünk-e hétfő reggelre? Határozottan. Más lett a magyar világ, mert kiderült, hogy a rendszer sáncaira fel lehet hágni, hogy a nemzetet politikai és erkölcsi zsákutcába vezető hatalom legyőzhető. Más ország lett október 13-a után Magyarország. Az ellenzék már ki meri mondani, amit Ujhelyi István szocialista EP-képviselő úgy fogalmazott meg: „Több a zászló, egy a tábor”. Ám, a harcnak koránt sincs vége. Az orbáni NER még áll, de most megremegett.

Haraszti Miklósnak igaza van, amikor szombaton lapunknak adott interjújában a világháborús Churchillt idézi: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” A hatalom megérezte a bukás

félelmét. Lehet, most még erősebben fog karmolni. A polgárokon múlik, akarnak-e másként, szabadon élni, vagy lustán elnyúlva hagyják magukon uralkodni a hatalmat. Budapest és még sok közösség a küzdelmet választotta, amikor az ellenzék jelöltjeit ültette a polgármesteri székekbe. A kormányfő nyílt zsarolásával, a hatalom diktátumával szemben olyan erőt kaptak a közvetlen megválasztással, amellyel nem csak lehet, de kell is élniük, amint a kormányzat politikai színezet alapján kezd különbséget tenni a települések között.

Különösen érvényes ez Budapestre, amelyet a kormányfő elveszített. A választók közvetlen felhatalmazása pedig mindennél nagyobb erő lehet Karácsony Gergely kezében. Más lett Magyarország vasárnap, de nem lett könnyebb az a küzdelem, amelynek a célja, hogy magunknak, a saját szolgálatunkra rendezzük be nemcsak a városainkat, településeinket, hanem az országot, az államot. Az otthonunkat.