kézilabda;Veszprém;

2020-02-23 21:13:13

Sterbik-bravúrokkal csoportmásodik lett a Veszprém

A Montpellier legyőzésével bebiztosította helyét a Veszprém, míg a Győr saját csúcsrangadóján szintén nyert a Bajnokok Ligájában.

Veszprémben nem aprózták el a célokat, kimondva is a Final Four, illetve a döntő a cél, ehhez vasárnap kellett megtenni egy újabb fontos lépést: a francia Montpellier bakonyi látogatásának tétje a csoport második helyének megszerzése volt, amit a Veszprém egy győzelemmel abszolválhatott.

Támadásban és védekezésben is jól kezdtek a hazaiak, és a 12. percben már három góllal vezettek (9-6), de a Montpellier egy 5-1-es sorozattal fordított. A fordulópontot a kapuba csereként beállt Sterbik Árpád hozta el, parádés ziccervédéseiből induló csapattársai visszavették a vezetést, a szünetben pedig kettővel jobban állt csapata.

Csakhogy a Veszprém egy bokasérülés miatt elveszítette egyiptomi jobbátlövőjét, Omar Jahját. Sterbik azonban hátul továbbra is tartotta a frontot, a végére 27 lövésből 14-et kivédet. A hajrára a franciák felzárkóztak egy gólra, de a bakonyi csapat tovább nem engedte ellenfelét, és a Veszprém minimális különbséggel, de nyert (24-23), és megszerezte a második helyet a csoportban.

A nőknél ugyancsak csúcsrangadó sorjázott, a címvédő Győri Audi ETO a csoportban ugyanúgy pontveszteség nélkül álló francia Brestnél vizitált. Megjegyzendő, a Brest erejét és helyét a sportágban már az is mutatta, hogy januárban Győrben is elcsípett egy pontot (27-27) a címvédőtől. A vasárnap esti visszavágó nem a Győr szájíze szerint indult, négygólos hátrányt kellett húsz perc után lefaragnia (9-5). Veronica Kristiansen és a csereként jól beszálló Faluvégi Dorottya igyekezete elég volt a visszakapaszkodáshoz, így visszajött a meccsbe a Győr (15–14).

Fordulás után azonban majdnem megtörték a zöldeket (21-25), de a végére megrázta magát a csapat: 26-27-nél fordított és végre vezetett, majd az utolsó két percet két gólos előnnyel kezdte. A vége „hátradőlős” egygólos siker lett (28-29), az utolsó másodpercben Kiss Éva szokása szerint védett egy lövést… Ezzel alighanem a csoportelsőség is megvan.