Terézváros;Soproni Tamás;

2020-08-14 17:56:23

Ősztől az azonos nemű párok is kapnak jegyescsomagot Terézvárosban

„Olyan helynek szeretném látni Terézvárost és Magyarországot, ahol nem a gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése, és elfogadása” – mondta Soproni.

Terézvárosban szeptembertől az önkormányzat 50 ezer forint értékű jegyescsomagját nem csak a házasodni vágyók, de az azonos nemű párok is megkapják majd – jelentette be Soproni Tamás a Facebook-oldalán.

 

A polgármester a közösségi oldalán közzétett videójában kiemelte: a héten kezdődik a Pride Fesztivál Budapesten, és a VI. kerületi önkormányzatban alapnak tartják, hogy nem tesznek különbséget emberek között az alapján, hogy kit szeretnek. A magyar LMBTQ közösségnek még ma is számos kihívással kell szembenéznie – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy még a 21. századra sem sikerült elérni a jogegyenlőséget, ami botrány.

„Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a politikának is meg kell változnia, és mi a terézvárosi önkormányzatban szeretnénk példát mutatni” – mondta a polgármester. A videóban Soproni a szivárvány színű zászlót is kitűzte a kerületi városháza homlokzatára, és hangsúlyozta, hogy ez nekik természetes. „Én olyan helynek szeretném látni Terézvárost és Magyarországot, ahol nem a gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése, és elfogadása” – mondta Soproni.