Színház- és Filmművészeti Egyetem;aranydiploma;modellváltás;SZFE;

Több Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész is visszautasítja az SZFE aranydiplomáját

Úgy vélik, nem vehetik át az elismerést azoknak a kezéből, akik megtagadták egykori tanáraik és az őket oktatók sorát, Nádasdy Kálmántól Ascher Tamásig.

Nem veszi át az aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől Vámos László rendező ötven évvel ezelőtt végzett osztálya, köztük több Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas művész sem – tudta meg a 444.

A portálhoz eljutott levél szerint – amit a színművészek eredetileg az egyetemnek címeztek – nem kér a Vidnyánszky Attila gyámsága alatt álló, modellváltó SZFE-ből

Kútvölgyi Erzsébet és Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész sem, akik a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai is.

Valamint azok sem, akik az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Vámos László osztályában végeztek 1973-ban:

  • Egri Márta Jászai Mari-díjas színésznő,

  • Miklósy Judit színésznő,

  • Varsa Mátyás színész, rendező, író,

  • Vas-Zoltán Iván színész, rendező, dokumentumfilmes.

Levelükben egyebek mellett az áll, az a Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban főiskola), amelynek ők egykor a növendékei voltak, a döntés-előkészítés demokratikus szabályainak megkerülésével, a szakma, a hazai és nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére 2020. szeptember 1-én magánegyetemmé alakult. Az újjáalakult intézmény vezetői több alkalommal is határozottan elhatárolódtak az addig működő egyetem működési elveitől, szellemiségétől, és ezzel olyan értékeket tagadtak meg és romboltak le, amelyeknek a szellemében ők annak idején nevelkedtek.

„Nem vehetünk át aranydiplomát azoknak a kezéből, akik megtagadták egykori tanáraink, és tanáraik sorát, Nádasdy Kálmántól Ascher Tamásig. Azt a szakmai nyitottságot és sokszínűséget, amit az átalakítás folyamatában az utolsó pillanatig védeni próbáltunk, és ami számunkra ma is mindennél fontosabb”

– fogalmaznak az aláíró művészek.