Lázár János;önkormányzati választások;Hódmezővásárhely;Márki-Zay Péter;

Lázár János: Nem vezetheti Hódmezővásárhelyt egy olyan ember, aki szerint két férfire rá lehet bízni egy csecsemőt

„De lehet, hogy én már idejétmúlt vagyok a politikában” – tette hozzá a miniszter.

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerda reggel a hódmezővásárhelyi Rádió7-ben beszélt arról, hogyan készülnek a 2024-es önkormányzati választásokra a városban, de kifejtette a véleményét a jelenlegi városvezetésről és Márki-Zay Péterről is.

A 444 cikke szerint Lázár János szerint Hódmezővásárhelyen a városvezetés teljesen magára csukta az ajtót, és elzárkózott az országtól.

– Nincs benne az ország gazdasági, politikai, társadalmi vérkeringésében. Hódmezővásárhelyre valójában úgy tekintenek, mint egy bukott városra és egy bukott városvezetőre. És ezért annak esélye, hogy itt valami előremutató dolog történjen, az lényegében a nullával egyenlő – jelentette ki.

Márki-Zay Péterre utalva közölte, hogy vele senki nem tud és nem is akar együttműködni, mert „kiírta magát a politikából”, és ő a személyét is alkalmatlannak tartja. Azt mondta, nem vezetheti Hódmezővásárhelyt egy olyan ember, aki abban a hitben éli az életét, „hogy két férfi nevelhet egy gyereket és két férfire rá lehet bízni egy csecsemőt”. Majd kiemelte, hogy ez szerinte egy nagyon súlyos dolog ebben a városban.

– És nagyon szeretném, ha nem lenne szerepe, mert ez aggodalommal tölt el a gyerekek jövőjét illetően, hogy ha olyan ember vezeti Hódmezővásárhelyt, akinek az a személyes meggyőződése, hogy két férfire egészséges dolog egy gyereket rábízni. Szerintem ez egy nagyon veszélyes dolog, és szerintem egy ilyen embernek a hódmezővásárhelyi városvezetésben semmi keresnivalója nincs

– mondta Lázár János, aki Márki-Zayt teljesen zakkant embernek nevezte. Leszögezte, hogy őt nem érdekli, ki kivel bújik ágyba, de amikor felmerül, ki nevelje a gyerekeket, az számára elfogadhatatlan. „De lehet, hogy én már idejétmúlt vagyok a politikában” – tette hozzá.

Lázár János egyébként a minap amiatt került bírálatok kereszttüzébe, hogy Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóján azt mondta, a volt kormányzó „kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona”.