Gyárfás Tamás;Tasnádi Péter;Fenyő-gyilkosság;Portik Tamás;

Gyárfás Tamás: Biztos, hogy felmentenek

A semmiért nem lehet valakit elítélni – mondta a Fenyő-gyilkosságért első fokon hét évre ítélt volt sportvezető és médiavállalkozó.

Az ATV Start című műsorának vendége volt a Fenyő-gyilkosságért első fokon hét év fegyházbüntetésre ítélt Gyárfás Tamás. Ebben egyebek közt arról beszélt, egész biztos abban, hogy másodfokon fel fogja őt menteni a bíróság.

Az egykori Napkelte producere szerint irracionális azt hinni, hogy köze volt a Fenyő-gyilkossághoz. Elmondása szerint nem akart megszólalni a bírósági ítélet után, a szereplést végül mégis azért vállalta, mert úgy érzi, sok a téves közlés a sajtóban az ügyével kapcsolatban. Az egyik ilyen szerinte, hogy elterjedt az információ, miszerint széttárta a karját, amikor Portik Tamás Fenyő János megöléséről beszélt neki. Azt állította, sosem azonosult Portik szándékaival. 

Az adásban Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy nem akarja minősíteni a bíróság döntését, de szerinte másodfokon „kiderül az igazság”. Miután elmondása szerint egyetlen tanú sem mondta ki, hogy gyilkolni akart, biztosan felmentik őt. „Nem tudok mást elképzelni, semmiért nem lehet valakit elítélni” – mondta.

Gyárfás állítása szerint Portikkal egyetlen pénzügyi kapcsolata volt, 2004. augusztus 11-én ingatlant cseréltek. Tasnádi Péter szerepével kapcsolatban pedig felidézte, hogy Tasnádi azt állította, Gyárfás pénzt adott neki, hogy ölje meg Fenyő Jánost. „Tasnádi Pétert én nem minősítem, tudom, hogy mi történt, híresztelte a környezetében, hogy tőlem ezt a pénzt kapta, majd a környezete, az egykor volt barátai ellene fordultak és a rendőrségen is elmondták, amit kizárólag tőle hallottak” – magyarázta a most hét évre ítélt egykori médiavállalkozó, hozzátéve, egy ezt követő szembesítésen Tasnádi azt mondta, hogy le akarta őt húzni. Gyárfás szerint hihetetlen, hogy egy nagy tekintélyű, bűnügyben ismert személyiség kiadja a megbízóját, ezzel szétzúzva a nimbuszát. „Még a bűnözők között is van egy etika” – mondta.