úszás;gyász;Verrasztó Evelyn;Verrasztó Dávid;Magyar Úszó Szövetség;Gyúró Mónika;

Meghalt Gyúró Mónika

A többszörös magyar bajnok úszó, egykori válogatott versenyző, a Verrasztó testvérek édesanyja 54 éves korában hunyt el.

„Gyászol a magyar úszósport: 54 esztendős korában elhunyt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok, egykori válogatott versenyzőnk – akit a sportrajongók elsősorban Verrasztó Dávid és Evelyn odaadó édesanyjaként ismertek” – írja Facebook-oldalán a Magyar Úszó Szövetség.

Gyúró Mónika a nyolcvanas években a sportág egyik komoly reménységének számított, érmet szerzett az ifjúsági Eb-n, már 14 évesen bemutatkozott a római Európa-bajnokságon a felnőttek között, legjobb eredményét, egy 5. helyet pedig két évvel később, Szófiában érte el 800m gyorson. Itthon már tizenévesen elkezdte gyűjteni a felnőttbajnoki aranyakat – az 1986-os ob-n például egyetlen délután során nyerte meg a 200 és a 800m gyorsúszást és 200m pillangót. Egyike volt Széchy Tamás kevés női tanítványainak, 1986-ban világbajnokságon is szerepelhetett.

Bár a célkeresztben az olimpiai szereplés állt, időközben összeházasodott az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Verrasztó Zoltánnal, és mire megkezdődtek a szöuli játékok, ő már karjában tartotta első gyermeküket, az 1988-ban született Dávidot, majd egy évvel később érkezett Evelyn.

A testvérpár a 2005-ös ifjúsági Európa-bajnokságon fantasztikus sikerrel debütált a nemzetközi sznítéren, és néhány évvel később a felnőttek között is egyre komolyabb eredményeket értek el. Mindketten Európa-bajnokok lettek, Dávid egyedi csúcsként minden idők legidősebbjeként nyerte meg pályafutása során harmadszor is a 400 méteres vegyesúszást, mely távon kétszer is világbajnoki ezüstérmes lett. Több olimpián is szerepeltek, és ma is aktív úszók. A hosszú évek során edző édesapjuk mellett édesanyjuk számított a legszilárdabb támaszuknak.

„Mindezt tette a háttérbe húzódva, időnként egy-egy mosolygós közös fényképen feltűnve, de a reflektorfényt örökkön kerülve. Hasonló módon, a feltűnést kerülve volt kifejezetten sikeres vállalkozó, a hírekbe olykor azért került be, mert gyermekeivel – elsősorban Evelyn születésére emlékezve – rendszeresen támogatták a koraszülöttek ápolását segítő alapítványokat” – írja a szövetség.

A közlemény szerint Gyúró Mónika az elmúlt években egészen másfajta, alapvetően legyőzhetetlen kihívással szembesült – a szörnyű terhet azonban rendkívüli méltósággal és bátorsággal viselte, egészen mostanáig. „Az úszócsalád ma egykori kiválóságától, de mindenekelőtt az egyik legnagyszerűbb édesanyától búcsúzik s osztozik Zoltán, Dávid és Evelyn mély fájdalmában és gyászában” – írja a Magyar Úszó Szövetség.