Japán;Észak-Korea;Kim Dzsung Un;Kisida Fumio;

Elrabolt japán állampolgárok miatt akar találkozni Kim Dzsongunnal a japán miniszterelnök

Kisida Fumio közölte, a legfelsőbb szintű tárgyalásokra van szükség a két ország között fennálló problémák megoldására.

Találkozót kért Kisida Fumio japán miniszterelnök Kim Dzsongun észak-koreai vezetőtől – jelentette hétfőn a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Kim Jodzsong, az észak-koreai vezető befolyásos nővére hétfőn számolt be arról, hogy Kisida a közelmúltban annak a „kívánságának adott hangot”, hogy szeretne találkozni Kim Dzsongunnal. A japán kormányfő a tokiói parlamentben azt mondta, a legfelsőbb szintű tárgyalásokra van szükség a két ország között fennálló problémák megoldására. Hozzátette, hogy elsősorban az emberrablások kérdéséről van szó.

Észak-Korea a 70-es és 80-as években japán állítások szerint több tucat japán állampolgárt rabolt el, hogy kémek kiképzésére használja fel őket. 2002-ben Phenjan 13 japán állampolgár elrablását ismerte el.

Sok japán számára az emberrablások ügye érzelmi téma, amely hosszú ideje megterheli a két ország közötti kapcsolatokat. Emellett Japán fenyegetve érzi magát az észak-koreai atom- és rakétaprogramtól. Beárnyékolja a kapcsolatokat a jóvátétel kérdése is a koreai félsziget 1910-1945 közötti japán megszállásáért.

Kim Jodzsong hétfőn azt mondta, elsősorban Japán döntésén múlik, hogy „új fejezetet nyissanak” a kétoldalú kapcsolatokban.