Matolcsy György: Magyarország kivételes ország

MATOLCSY György
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Vágólapra másolva!
Kivételes korszaknak nevezte a jelenlegit, és kivételes országnak Magyarországot Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíjprogram oklevélátadó ünnepségén, ahol megjegyezte, hogy az ország az elmúlt tíz évben kivételes társadalmi, gazdasági és szellemi eredményeket ért el.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt tíz évben a jegybankelnök szavai szerint "aranyháromszöget" épített az ország a politikai stabilitás, a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés megteremtésével. A jegybank elnöke rámutatott: Magyarország olyan korszakba jutott el, amikor a korábbi hátrányokat előnnyé tudta változtatni.

- jelezte Matolcsy György.

Az MNB elnöke kiemelte: Budapesttel és vonzáskörzetével egy sikeres, 4 millió lakosú gazdasági, szellemi központot épít ki Magyarország, és a V4-országok városai között is szoros együttműködést alakít ki.

A jegybank elnöke rámutatott: Magyarország az elmúlt időszakban jól válaszolt olyan jelentős geopolitikai kihívásokra, mint a migráció, jó választ adott a gazdasági és monetáris kihívásokra is.

Jelezte: jó adórendszert alakított ki a magyar kormány, amely ösztönöz a munkahelyteremtésre, a munkavállalásra és ezzel párhuzamosan a tudás megszerzésére. A komoly szakmai tudás elérése egyúttal segít a nagyobb jövedelem elérésében is - hangsúlyozta az MNB elnöke.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Rámutatott: az ország jól használja fel a külföldi tőkét, a nagyvállalatokat, az uniós forrásokat, idevonzza az egyes nagy világcégek tudásközpontjait, és az utóbbi időben jelentős forrásokat biztosít a magyar kis- és közepes cégek fejlődésének előmozdítására is. Emellett az elmúlt időszakok tudáshiányát számos innováció megvalósításával tudástöbbletté alakította át - tette hozzá.

Az MNB elnöke jelezte: az elmúlt 500 év "atlanti korszakát" Eurázsia korszaka váltja fel, Magyarország ebben a folyamatban is korábbi hátrányát előnnyé változtatja,

és a híd szerepét tölti majd be a nyugati és keleti országok között. Matolcsy György végezetül Magyarország vállalt kötelezettségei közé sorolta az euró bevezetését, előtte azonban szavai szerint meg kell reformálni az eurózónát, annak működését.