Magyar falu program: újabb 12 milliárd forintot kaptak a kistelepülések

Gyopáros Alpár ad interjút 2019 április 16-án
Vágólapra másolva!
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt mondta, a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével.

– mondta.

A falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd.

A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.

Gyopáros Alpár azt is mondta, hogy a napokban hirdettek eredményt a történelmi egyházak által fenntartott temetők, illetve a polgármesteri hivatalok, faluházak felújításának támogatására, amiben több mint 300 település részesült. Egy héttel ezelőtt pedig az önkormányzati fenntartású temetők és az óvodák udvarainak rendbetételére kapott összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást mintegy ezer település a Magyar falu program keretében.

Gyopáros Alpár Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kormánybiztos szerint a program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak. Idén eddig 14 pályázati kiírás volt, az érintettek 98 százaléka pályázott, összesen több mint 11 000 pályázat érkezett, és 80 százalékuk nyert.