Vágólapra másolva!
A Ripost Benkő Dániel egyik barátjától tudta meg, hogy a lantművész vasárnap este rosszul lett, de már nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

A lap azt írja, telefonon keresték Benkő Dánielt, amikor az egyik barátja közölte velük a hírt.

Benkő Dániel Forrás: facebook/Benkő Dániel

Azt írják, Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett.

1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke, 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője volt. A művészt 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.