A Fidesz támogatja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítását

A Fidelitas sajtótájékoztatója
Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!
A gyermekfelügyeletre, a gyermekelhelyezésre és a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó bírói gyakorlatot is felülvizsgálná a kormány, hiszen az említett ügyben is hiányosságok történtek – mondta Böröcz Lászó. A Fidesz országgyűlési képviselője jelezte: a gyermekvédelmi jelzőrendszerre plusz 600 millió forintot költenek.
Vágólapra másolva!

Korlátozni kell a feltételes szabadlábra helyezés alkalmazását azoknál az elkövetőknél, akik más ember életére törtek – mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Kitért arra: a győri gyermekgyilkosságként elhíresült eset elkövetője azért kerülhetett sokkal korábban szabadlábra, mert a bíróság nem a középmértéket használta a büntetés kiszabásakor, hanem a legenyhébb ítéletet hozta, ráadásul a férfi jó magaviselet miatt már a büntetés lejárta előtt szabadulhatott.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korlátozni kell az életellenes bűncselekmények elkövetőinek feltételes szabadlábra helyezését Forrás: MTI/Marjai János

Elmondta: az Igazságügyi Minisztérium vonatkozó javaslatcsomagja - amely a tavaszi ülésszak során kerül napirendre - tartalmazza, hogy bizonyos esetekben kötelező lesz pszichológiai szakvéleményt készíteni a szabadlábra helyezés előtt álló személyek mentális állapotáról. Böröcz László hangsúlyozta,

A képviselő jelezte: a gyermekvédelmi jelzőrendszerre plusz 600 millió forintot költenek.