Újabb három randalírozó ellen emelt vádat az ügyészség

Vágólapra másolva!
Hivatalos személy elleni erőszak miatt újabb három baloldali aktivista ellen emelt vádat az ügyészség a karácsonyfa-égetéssel és keresztényellenes rigmusokkal tarkított, 2018 decemberében megtartott tüntetés résztvevői közül - derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői tájékoztatásából.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség álláspontja szerint a baloldali tüntetők

  • üveget, pirotechnikai eszközt dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalra, akiket el is találtak, továbbá
  • lökdösték a sorfalat, hogy áttörjenek rajta,
  • erőszakos magatartásukkal akadályozták a rendőröket jogszerű eljárásukban.

Az ügyészség hétfőn benyújtott vádirataiban indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottak ellen tárgyalás nélkül hozzon döntést.

Baloldali aktivisták rongálnak a 2018 decemberében megtartott tüntetésen Forrás: Ripost

Mint ismert, 2018 decemberében a A munka törvénykönyvének módosítása miatt - baloldali képviselők felszólítására - utcára vonult randalírozók meglehetősen agresszívan viselkedtek. Többek között meggyújtották a Kossuth térre kiállított szánkókat és karácsonyfát, keresztényellenes rigmusokat kiabáltak és kukákat borogattak.

A karácsony előtt megtartott, több napos tüntetéssorozaton a baloldali politikusok, leginkább a Momentum politikusai folyamatosan hergelték a tömeget. Fekete-Győr András, a párt elnöke füstbombával dobta meg a rendőröket, ami miatt eljárás indult ellene. Donáth Anna, a párt elnökségi tagja szintén így tett, a rendőrök előállították.

A nyomozó ügyészség hasonló ügyekben korábban több ember ellen emelt vádat, a bíróság eddig négy ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti felfüggesztett szabadságvesztést, egy esetben pedig pénzbüntetést szabott ki - az ítéletek ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett -, továbbá egy vádlottat az ügyészi indítványnak megfelelően egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen.