Mesterházy Attila is elindul az MSZP elnöki posztjáért

Mesterházy Attila beszél FOTÓ ÁLTALÁNOS frakcióvezető Közéleti személyiség foglalkozása politikus sajtótájékoztató SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Sopron, 2014. május 22. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a párt soproni irodájában 2014. május 22-én. MTI Fotó: Nyikos Péter
Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila, az MSZP 2009-2014 közötti elnöke ismét elindulna a szocialisták tisztújításán.
Vágólapra másolva!

Szeptember 19-én, szombaton tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amin Mesterházy Attila is elindul az elnöki székért – értesült a Magyar Nemzet.

Mesterházy Attila ismét ringbe szállna az MSZP elnöki posztjáért Forrás: MTI/Nyikos Péter

A Tóth Bertalannal elégedetlen megyei vezetők többsége azt szerette volna, ha az egykori pártelnök is indulna a megméretésen, aki a jelek szerint engedett a felkérésnek.

Mindez azt jelenti, hogy az eddig lefutottnak tartott tisztújító kongresszuson történhet még meglepetés, és egyáltalán nem biztos, hogy a szocialisták a Tóth Bertalan-Kunhalmi Ágnes párossal vágnak neki a 2022-es országgyűlési választásnak –

a pártban ugyanis társelnöki rendszer bevezetését tervezik. Emlékezetes: a 2018-as áprilisi választáson elszenvedett katasztrofális választási vereség után az MSZP akkori teljes vezetése lemondott, majd a júniusi tisztújító kongresszuson Tóth Bertalan kis többséggel nyert, mindössze 54 százalékot szerzett Mesterházy 46 százalékával szemben.