Varga Judit: Felháborító, hogy az Európai Bizottság enged a befolyásolásnak

Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!
Magyarország felháborítónak tartja, hogy az Európai Bizottság enged a politikai, közvetlen és nem átlátható befolyásolásnak, az pedig szomorú, hogy a magyar ellenzék, valamint a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek véleményét tekintik elfogulatlannak és pártatlannak - jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban kedden.
Vágólapra másolva!

Varga Judit az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülése szünetében az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte,

az uniós bizottság jelentése ismételten bebizonyította, hogy nem más, mint politikai nyomásgyakorlásra alkalmas eszköz.

Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Csudai Sándor - Origo

A miniszter elmondta, hogy

témaválasztása és a források kiválasztása önkényes, emellett a magyar írásbeli véleményeket nem vette figyelembe.

Továbbá kiemelte, jogilag is aggályos, hogy az unió tanácsának elnöki pozícióját betöltő Németország az Általános Ügyek Tanácsa elé hozta az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott jogállamisági jelentését, az erre vonatkozó kezdeményezést

ugyanis tavaly a tagállamok konszenzus hiányában nem fogadták el.

Varga Judit csalódottságának adott hangot, ugyanis

az átláthatóságot támogató javaslata ellenére a német elnökség nem tette lehetővé, hogy a jogállamisági jelentésről folytatott vita nyilvánosan követhető legyen.

Hozzátette, nemrégiben Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselője elmondta, hogy a jelentés bemutatását megelőzően háromnaponta, informálisan

egyeztetett Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós bizottsági alelnökkel, amit az uniós biztos egy cseh napilapnak adott interjújában letagadott.

Varga Judit kifejtette, az Európai Bizottság jogállamisági jelentése nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági párbeszédhez az EU-ban. A miniszter úgy vélekedett, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ha a tanács átveszi a bizottsági módszertant, akkor kettős mérce fog uralkodni.

A hét második felében tervezett uniós csúcstalálkozó klímavédelemmel foglalkozó orientációs vitájára utalva Varga Judit azt közölte, hogy mielőtt

az EU újabb nagyratörő célkitűzéseket fogalmazna meg, azt kell megvizsgálnia, hogy az egyes tagországok ez idáig hogyan teljesítették eddigi vállalásaikat.

Add tovább! A jogállamiság és az átláthatóság “bajnokai” ma Luxembourgban nem járultak hozzá ahhoz, hogy a Tanács...

Közzétette: Varga Judit – 2020. október 13., kedd

Kiemelte, hogy ugyanis

olyan tagországok kívánnak ugyanis másokat újabb ambíciószintekkel terhelni, amelyek a maguk korábbi feladatait sem végezték még el.

Mint emlékeztetett, 2014-ben az uniós állam- és kormányfők vállalták, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képest uniós szinten legalább 40 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok hazai kibocsátását.

Ezzel összefüggésben kiemelte, Magyarország azt javasolja, hogy

újabb ambíciószint-emelés megfogalmazása előtt minden ország valósítsa meg a 2030-ra vállalt 40 százalékos célkitűzéseket

annak érdekében, hogy ne mutatkozzon a jelenlegihez hasonló jelentős különbség a tagállami teljesítések között.

Varga Judit hozzátette, hogy ennek alapján lehetne igazságos és méltányos teherelosztásról beszélni, valamint

így reális az a célkitűzés, hogy összeurópai szinten később nagyobb csökkentést is el tudjon érni

az Európai Unió.