A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai

Dr. Vályi-Nagy István interjú, Szent István kórház főigazgató, 2020.07.27., Budapest
Dr. Vályi-Nagy István interjú. Szent István kórház főigazgató. 2020.07.27 Budapest Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai - jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója szombaton a közmédiának nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Vályi-Nagy István kiemelte: a vérplazmakezelés egy elsősorban súlyos betegeknél alkalmazott passzív immunizálás, amelynek

lényege a koronavírus elleni immunválasz átadása olyan betegeknek, akiknél ez hiányzik.

Továbbá elmondta, hogy:

a vérplazmakezelés sok súlyos betegnél meggátolja az állapotromlást és azt, hogy a betegek intenzív osztályra kerüljenek.

Emellett az intenzív osztályon, ahol nemcsak vérplazmát, hanem más gyógyszereket is adnak, szintén jónak bizonyult ez a terápia - tette hozzá. A főigazgató hangsúlyozta:

a vérplazma hivatalos, garantáltan vírus- és káros mellékhatásoktól mentes vérkészítmény, Magyarországon csak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) állíthatja elő,

a gyűjtést is az OVSZ koordinálja.

- tette hozzá, majd azzal folytatta:

- mondta.

Dr. Vályi-Nagy István Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vályi-Nagy István szerint a koronavírus-fertőzés a legtöbb embernél tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel játszódik le, azonban a citokin vihar kialakulásakor súlyos gyulladásos állapot léphet fel, amikor nemcsak a tüdő, hanem a többi szerv is károsodik. Ilyenkor az antivirális kezelés helyett a gyulladásellenes terápia lép az első helyre - mondta.

A koronavírus-fertőzöttek kezelésében használt gyógyszerekről elmondta: a favipiravir a betegség korai szakában hatásos, míg a remdesivir intravénás gyógyszer, amit a súlyos állapotú betegek kapnak.

Ezek előállítása Magyarországon is megkezdődött, klinikai vizsgálatban tesztelik a hatásukat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy lerövidítik a kórházban töltött időt.

Mindkét gyógyszer bőségesen rendelkezésre áll

- emelte ki. A főigazgató beszámolt arról, hogy

a kórházban két hullám közt rengeteg felszerelést, védőeszközt, illetve gyógyszert rendeltek be, így felkészültek a második hullámra, melyben több beteg van, mint tavasszal.

A Dél-pesti Centrumkórház fekvőbeteg-osztálya folyamatosan 80-90 százalékos telítettséggel működik, és az intenzív osztályon is 70-80 százalék a telítettség - mondta.