Fidesz: Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat, és most is az oltás ellen kampányol

oltásellenes, baloldal, Országgyűlés, Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2020. május 20. Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 20-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat, és most is az oltás ellen kampányol, írja a Fidesz közleménye.
Vágólapra másolva!

Az Origo számára eljuttatott közlemény szerint a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el az oltást, megbetegedett és életét vesztette.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Gyurcsány pártja azonnal vonja vissza a parlamenti határozati javaslatot, amelyben az oltás felfüggesztését kérik, mert bizalmatlanságot keltenek a vakcinákkal szemben, és emberek életét sodorják veszélybe" - olvasható.