Szijjártó Péter: Fokozni kell a nemzetközi terrorellenes erőfeszítéseket

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. július 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nio kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén a minisztériumban 2022. július 29-én. Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve több száz új munkahely létrehozását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Fokozni kell a nemzetközi terrorellenes erőfeszítéseket, ez globális feladat, minthogy egyetlen ország sem képes egyedül legyőzni egy ilyen, nemzeteken átívelő fenyegetést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés keretében a terrorizmus áldozatait támogató csoport ülésén leszögezte, hogy minden erőfeszítés ellenére emberek tíz- és százezrei válnak évente a terrorizmus áldozatává, így remélhetőleg a közeljövőben több figyelmet fog kapni ez a terület.

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy olyan országot képvisel, amely hosszú évek óta tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíciónak, százharminc magyar katona jelenleg is Irakban szolgál.

Emellett fontosnak tartotta aláhúzni, hogy Magyarország ezeréves keresztény államisággal rendelkezik, és így felelősséget érez az üldözött keresztény közösségek iránt világszerte.

Mint mondta, ma a keresztény a legüldözöttebb vallás a világon, a magyar kormány ezért indította el a Hungary Helps programot, amelynek keretében már mintegy félmillió embernek segítettek az otthon maradásban vagy a hazatérésben.

Hozzátette: "elkötelezettek vagyunk az áldozatok és az áldozatok családtagjainak támogatása mellett".

A miniszter ezután arról beszélt, hogy a terrorizmus és az illegális bevándorlás "ördögi kört" alkot, mivel a terrorizmus a migráció egyik legfőbb kiváltó oka, ugyanakkor a tömeges bevándorlóáradatok egyik következménye is.

Rámutatott, hogy a migrációs hullámok megkönnyítik a merénylők számára az országhatárok átlépését, ahogy az 2015-ben is látható volt Európában.

Ennek kapcsán közölte, hogy Magyarország déli határán idén már mintegy 190 ezer határátlépési kísérletet hiúsítottak meg a hatóságok.

Végezetül pedig azt szorgalmazta, hogy a terrorellenes fellépés legyen része az ENSZ központi költségvetésének, jelenleg ugyanis nem az, márpedig ezen véleménye szerint mielőbb változtatni kell, ugyanis fontos lenne növelni a terrorellenes küzdelem finanszírozását.