Meghalt Csuprik Etelka zongoraművész

Csuprik Etelka
Csuprik Etelka
Vágólapra másolva!
Meghalt Csuprik Etelka kárpátaljai származású zongoraművész, aki számos rangos nemzetközi díj kitüntetettje - közölték ukrajnai hírportálok.
Vágólapra másolva!

A Mikola Liszenko nevét viselő lembergi zeneakadémia közleménye szerint Csuprik Etelka Lembergben halt meg december 25-én.

Generációja egyik legkiemelkedőbb zongoristája volt országában.

1964-ben magyar roma családban született a kárpátaljai Nagyszőlősön, sokgyermekes családban. Hároméves korában kezdett zongorázni, ötévesen adta első koncertjét Schubert és Chopin műveiből.

Csuprik Etelka Forrás: Csuprik Etelka/Facebook

Az ungvári zeneművészeti szakközépiskolában, majd a lembergi, illetve a moszkvai zeneakadémián folytatta tanulmányait. A lembergi zeneakadémia docense lett, de az oktatás mellett rendszeresen koncertezett európai városokban. Ukrajna Érdemes Művésze volt.

Több nemzetközi zongoraverseny díjazottja volt, így 1991-ben harmadik díjat nyert a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen.

Számos CD-felvételt készített, rendkívül gazdag repertoárjában háromszáznál több szólómű és húsznál több versenymű szerepelt, Bachtól és Mozarttól egészen Liszt Ferencig, Bartók Béláig és Kodály Zoltánig.

Előadta koncertjein Bach teljes Das Wohltemperierte Klavier ciklusát, de játszotta Mozart és Beethoven összes zongoraszonátáját is.