Pénzért segítettek Európába jutni afrikai migránsoknak az ENSZ hivatalnokai

Németország, Berlin, menekültek, migráns
Vágólapra másolva!
Pénzért személyi okmányokat és hamis orvosi igazolásokat kaphatott több tízezer ugandai és kenyai állampolgár azért, hogy az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) munkatársainak segítségével áttelepülhessen Nyugat-Európába. A korrupciós ügyet, amelyben az UNHCR vizsgálatot indított, a német Stern magazin leplezte le. Jörg Meuthen, a bevándorlásellenes AfD társelnöke szerint Angela Merkel kancellár is támogatta az illegális betelepítéseket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ menekültügyi hivatalának (UNHCR) munkatársai éveken át lehetővé tették afrikai migránsok számára, hogy fejenként mintegy 2500 dollár (több mint 750 ezer forint) ellenében Nyugat-Európában telepedhessenek le.

A német Stern magazin oknyomozó riportja szerint

Olyan is előfordult, hogy ugandai és kenyai állampolgárok fizettek a hamis papírokért, ám végül mégsem kerültek fel a listára, mert

személyi dokumentumaikat az ENSZ tisztségviselői eladták másoknak.

Az UNHCR menekültprogramjában elsősorban olyanok vehetnek részt, akik politikai üldöztetést szenvednek, illetve Afrikában nem kezelhető betegségük van. Mivel azonban évente csak 50-60 ezer fő áttelepítésére van lehetőség, sokan mégsem kerültek fel a listára, annak ellenére, hogy fizettek a korrupt hivatalnokoknak – állítja a Stern.

Az UNHCR genfi központja megerősítette a német magazinnak, hogy bizonyítékaik vannak az Ugandában és Kenyában történt hivatali korrupcióra.

A szervezet szóvivője szerint, ha elegendő információ gyűlt össze, az UNHCR belső vizsgálatot indít.

Forrás: V4NA

Jörg Meuthen, a bevándorlásellenes Anternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke és egyik EP-képviselője pénteken terjedelmes Facebook-posztban hangoztatta felháborodását. „Az »áttelepítés« (resettlement) a betelepítés finomabb megfogalmazása, és pontosan erről szól ez a program: afrikai emberek betelepítéséről leginkább Európába, gyakran Németországba. Az ilyen programokkal a sajnos még mindig kancellár rég áhított vágya válik valóra" – fogalmazott Meuthen.

Az AfD társelnöke megosztott egy videót is, amelyben Angela Merkel kancellár 2015 novemberében, röviddel a német határok migránsok előtti megnyitása után azt mondja:

„Nehéz elhinni, hogy egy német kancellár ilyet mondott, miután felesküdött arra, hogy minden rossztól megvédi a német népet" – kommentálta Merkel szavait Jörg Meuthen.

– tette hozzá a párt EP-képviselője.

A Merkel-féle Willkommenspolitik eredményeként

Németország 1,796 millió bevándorlót fogadott be 2015, a migránsáradat kezdete óta.

A migránsok mintegy negyede Afrikából érkezett.