Szijjártó Péter: A V4-ek kifejezetten jól szerepelnek a világjárvány kezelésében

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. március 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénytervezet általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A visegrádi államok (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország - nemzetközi összehasonlításban kifejezetten jól szerepelnek a koronavírus-világjárvány kezelésében, ami jelzi a közép-európai együttműködés mélyítésének fontosságát is - jelentette ki Szijjártó Péter kedden, miután a lengyel külügyminiszterrel egyeztetett videokapcsolaton keresztül.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy Jacek Czaputowicz-csal kölcsönösen kifejezték egymás iránti szolidaritásukat a jelenlegi helyzetben, és abban is egyetértettek, hogy

tovább kell erősíteni a két ország együttműködését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megállapították, hogy a világjárvány leküzdése során a nemzeti válaszok működnek leginkább, ahogyan azt is, hogy "európai barátaik" kettős mércét alkalmaznak a jogállamisági vitákban.