Holtan találtak egy ukrán képviselőt az irodájában

krím, parlament, ukrajna, oroszország, szimferopol, krími parlament
Eltűntek az azonosítatlan fegyveresek, akik az elmúlt napokban blokád alatt tartották a Krími Parlament épületét
Vágólapra másolva!
Lőtt fejsebbel holtan találták Valerij Davidenko ukrán független parlamenti képviselőt szombaton kijevi irodájának WC-jében - tette közzé a Facebookon Anton Herascsenko ukrán belügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

A Davidenko holtteste mellett a helyszínelő rendőrök megtalálták a gyilkos fegyvert.

Az lb.ua hírportál beszámolója szerint a hatóságok elsődleges feltételezése, hogy a képviselő saját kezűleg végzett magával,

de egyelőre nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy egy öngyilkosságnak beállított bűncselekmény történt.

Ihor Moszijcsuk volt parlamenti képviselő a hírportálnak azt mondta, hogy a hatóságok jelenleg ellenőrzik a biztonsági kamerák felvételeit.

Davidenko második ciklus óta, azaz 2014-től volt parlamenti képviselő, azt megelőzően 2013 májusa és 2014 márciusa között - vagyis még a menesztett és Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt államfő idején - az agrárpolitikai miniszter helyettese volt. A jelenlegi összetételű parlamentbe az északkelet-ukrajnai Csernyihiv megye egyik választókerületéből jutott be egyéni jelöltként a tavalyi választásokon. Függetlenként a "Bizalom" elnevezésű parlamenti képviselői csoportosuláshoz csatlakozott.

A Davidenkóval egy képviselői csoporthoz tartozó Szerhij Sahov a Hromadszke hírportálnak kifejtette, hogy szerinte a honatyát meggyilkolták.

"Biztos vagyok abban, hogy nem lett öngyilkos. Meggyőződésem, hogy megölték, ezért követelem, hogy folytassanak nyomozást"

- mondta Sahov. Hozzátette, hogy a héten Davidenko bent volt a parlamentben a plenáris ülésen, és noha nem beszéltek egymással, szerinte ha bármilyen problémája lett volna, szólt volna róla.