Mexikó visszalépett, de óriási a harc a 2036-os olimpia rendezéséért

olimpia, olimpiai ötkarika
Rengetegen pályáznak a 2036-os olimpia megrendezésére
Vágólapra másolva!
Mexikó kiszállt a 2036-os olimpia rendezéséért folyó versenyfutásból - jelentette be az ország olimpiai bizottságának (COM) elnöke.

Marcelo Ebrard korábbi mexikói külügyminiszter még 2022 októberében jelentette be, hogy az ország szeretne otthont adni az ötkarikás játékoknak azt követően, hogy 1968-ban egyszer már vendégül látta. Ezúttal viszont a COM első embere, María José Alcalá már úgy fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) folytatott egyeztetések után, hogy "nagyon kemény a verseny". Hozzátette ugyanakkor, hogy az ifjúsági olimpia rendezésére jó esélyt látnak.

Rengetegen pályáznak a 2036-os olimpia megrendezésére Forrás: AFP

A 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok vendégül látása az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaságot, Indiát, Egyiptomot és Katart érdekli a Reuters brit hírügynökség összegzése szerint, szeptemberben Lengyelország jelezte, hogy pályázni fog, emellett várható Indonézia jelentkezése is. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.

A NOB a 2032-es olimpiát már odaítélte az ausztráliai Brisbane-nek, míg jövőre Párizsban, 2028-ban pedig Los Angelesben lesz a világ legnagyobb nyári multisport eseménye.