Újraindulhat a légi járat Kolozsvár és Budapest között

Kolozsvár
Az elképzelt metró a 30 ezres Gyalut kötné össze Kolozsvárral, és átszelné a várost.
Vágólapra másolva!
Jövőre újraindulhat a Kolozsvár és Budapest közötti repülőjárat - jelentette be a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér igazgatója.
Vágólapra másolva!

David Ciceo szerint a közvetlen összeköttetés mindkét város számára fontos lenne. Közölte: a napokban találkozni fog Brüsszelben a budapesti repülőtér igazgatójával, akivel a járat beindításának konkrét vonatkozásairól tárgyalnak majd.

Kolozsvár látképe Forrás: FP/robertharding/Nagy Melinda

Kolozsvár és Budapest között volt ideiglenesen közvetlen légi összeköttetés, miután a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret bezárták a kifutópálya felújítása miatt,

ezért a Wizz Air átköltöztette Kolozsvárra a Marosvásárhely-Budapest járatát is.

Tavaly júniusban azonban újból megnyílt a légi kikötő, így a pesti járat ismét Marosvásárhelyen száll le.