2023.09.16. 17:11
Végre kiderül, hogy mennyire fáj artistának lenni (videó)
A Mediaworks stábja betekinthetett a Fővárosi Nagycirkusz kulisszái mögé, mielőtt szeptember 17-én, vasárnap véget ér a jelenleg futó Sztyeppe illata című előadás. A stáb artista karrierje után az újságírás felé fordult tagja pedig megragadva az alkalmat fellógatta kollégáját a cirkusz kupolájába.
Forrás: Fővárosi Nagycirkusz
Fotó: Urbán Ádám
A sztyeppe illata című műsor, amely a vadregényes keleti sztyeppék mondákkal és gazdag történelmi hagyományokkal átitatott világába kalauzolja a nézőket, folyamatosan teltházzal futott a nyári szezonban.
A szeptember 17-ei, 15 órakor kezdődő utolsó előadást a Mediaworks felületein élőben követhetik majd. Ennek apropóján pedig kollégáink betekintést nyerhettek az utolsó előadások egyikébe péntek délután – írta meg a borsonline.hu.
És ha már ott jártak, ki is próbálták az egyik leglátványosabb rekvizitet, a gurtnit. Természetesen nem csak úgy besétáltak a manézsba, a mutatványt komoly szervezőmunka előzte meg, és az tette lehetővé, hogy a stáb egyik tagja újságírói karrierje előtt artistaként dolgozott, többek között a Fővárosi Nagycirkuszban is. Az így létrejött baráti viszonyoknak köszönhetően a stábtagok bebocsátást nyertek közvetlenül a manézsba.
Hogy hogyan is zajlott a próbafolyamat, az a videóból kiderül:
Ne felejtsék, szeptember 17-én délután három órától még egyszer elrepíti önöket a Fővárosi Nagycirkusz a sztyeppék távoli, mégis ismerős világába.
Bulvár-celeb
- Szabó Zsófi ezzel a fotóval berobbantotta a bikiniszezont
- Itt a fotó: először mutatta meg szerelmét Lagzi Lajcsi lánya
- Rá sem lehet ismerni a Titanic egykori rosszfiújára
- Fontos tudni: óriás darazsak jelennek meg a magyar kertekben
- Hosszú a lista: ezek a filmsztárok imádják Budapestet