2023.04.20. 10:36
Bezárult végre a Balatoni Bringakör
Balatonrendesnél is elkészült a kerékpárút, a most átadott két kilométeres szakasz fontosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy korábban itt a Balatoni Bringakör megszakadt, ezért a kerékpárosok a főútra kényszerültek – fogalmazott a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára a közösségi oldalán. Révész Máriusz elmondta azt is, hogy a kerékpárút egy erdős szakaszon halad át a vasút jobb oldalán, ezért a környezetvédelmi tanulmány elkészítése nem volt egyszerű feladat. – Végül sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy a két kilométeres szakasz, nagyjából 500 millió forint értékben elkészült – tette hozzá Révész Máriusz. – Egy vasúti átjárást is kapott a bringaút, így fénysorompó mellett, biztonságosan tudnak közlekedni a kerékpárosok.
– Az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint fele megújult, közel hatmilliárd forint értékben – tájékoztatott a közlekedésért felelős államtitkár. Nagy Bálint ugyancsak kiemelte, hogy a mostani két kilométeres szakasszal végre bezárult a kör, ami azért is fontos, mert a balatoni térségben turisztikai szempontból egyre népszerűbb a kerékpározás. Az államtitkár elmondta azt is, az új szakasz megépítésétől azt várják, hogy nem csak a turisztikai szezonban, hanem ezen kívül is sokan fogják használni a bringautat. Egy friss kutatás szerint a gyalogtúrázás után a második legnépszerűbb aktív tevékenység lett a kerékpározás, aminek dinamikus fejlődését nagyban felgyorsította a koronavírus-járványhelyzet is.