Új fázisához érkezik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én – hívta fel a figyelmet közleményében pénteken a MÁV Zrt. Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül szünetelni fog a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, vonatpótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

20230918 GyőrForgalmi változás a MÁV menetrendjében, győri vasútállomás Fotó: Csapó Balázs CSBKisalföldképen: Juhász Gézáné Erika
Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

A MÁV-Volán-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez, az eddigihez képest kétszer annyi autóbusz áll szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangolják az utasigényekkel. A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők érdemben hosszabbodhatnak.

A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.

Kitértek arra is, hogy a pályafelújítás második szakaszával összefüggésben változik az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendje is, a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik át. Emiatt a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják.

A teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet pénteken tette közzé a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek menüpontban. A változásokról és a menetrendekről részletesen a www.mav.hu/egyesvonal weboldalon lehet tájékozódni.

Ez lehet a MÁV utolsó esélye, hogy megnyugtassa az osztrákokat: végre szolgálatba állnak a bérelt mozdonyok

A Tokaj körIC-vel elindult hétfőn kora reggel a MÁV-Start első bérelt mozdonya a Keletiből a Nyugatiba.