Légi támadás érte csütörtökön a damaszkuszi és az aleppói repülőteret, mindkét helyen ideiglenesen leállították a forgalmat – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség, Izraelt téve felelőssé a támadásért.
A katonai forrásokra hivatkozó bejelentés szerint a támadás csupán Izrael kétségbeesett kísérlete, hogy elterelje a figyelmet a Gázai övezeti palesztinok ellen elkövetett bűneiről, illetve a Hamász akciója miatt elszenvedett károkról.
A két repülőteret – melyek Szíria legfontosabb légikikötői – korábban már érték légi támadások, amelyek miatt működésük egy időre akkor is leállt.
Izrael az utóbbi években számos légi csapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a libanoni Hezbollah síita szervezet hadállásai ellen. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.
„Ez a mi törvényes jogunk” – döbbenetes videóban védte meg a Hamász vérfürdőjét a budapesti palesztin nagykövetFigyelmeztetett a palesztin vezetés, ám Izrael, ahelyett, hogy tanult volna a leckéből, túl messzire ment – ezt mondta a budapesti palesztin nagykövet a követség Facebook-oldalára feltöltött videójában. Szerinte napról napra nő a támogatóik száma. |
A csütörtöki az első, szíriai célpontokat érő izraeli légi csapás a Hamász iszlamista szervezet múlt heti támadása óta.