Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, Szaúd-Arábiában tett látogatása során.

8206644 01.06.2022 Children sit in a vehicle as they visit the exhibition of military equipment on the embankment in Berdyansk, Zaporizhzhya region, partially controlled by pro-Russian troops, Ukraine. RIA Novosti / Sputnik (Photo by RIA Novosti / Sputnik / Sputnik via AFP)
Fotó: RIA Novosti / Sputnik via AFP

Úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér. 

Ez közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe

– emelte ki Lavrov.

Az orosz külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”. Kijelentette, „vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket”. Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok – tette hozzá Lavrov, de nem említett példákat.

UKRAINE, KHARKIV, 2022/05/23. Vitali, at the front, has been living in the metro of Kharkiv for almost 3 months. His apartment of the northern part of Saltivka, in Kharkiv, has been severely damaged by shelling. Tomorrow, heís supposed to leave the metro used as a shelter by hundreds of residents of the north of Kharkiv since the 24th of February. Indeed, since the complete liberation of the city 10 days ago, it has been decided that the metro will resume its activity letting hundreds of people in doubt, stress and sometimes without anywhere to go but to a campus converted to accomodation by the City Council. For Vitali ìThe metro is my safest place, the selling of my apartment can collapse at any moment, Iíve heard that the campus is not goodÖBut if the metro resume, I only have those two optionsî. Photography by Virginie Nguyen Hoang / Hans Lucas.UKRAINE, KHARKIV, 2022/05/23. Vitali, devant, vit dans le metro de Kharkiv depuis pres de 3 mois. Son appartement de la partie nord de Saltivka, a Kharkiv, a ete gravement endommage par des bombardements. Le lendemain, il devait quitter le metro qui sert d abri a des centaines d habitants du nord de Kharkiv depuis le 24 fevrier. En effet, depuis la liberation complete de la ville il y a 10 jours, il a ete decide que le metro reprendrait son activite laissant des centaines de personnes dans le doute, le stress et parfois sans nul part ou aller que vers un campus reconverti en logement par le Conseil municipal. Pour Vitali Le metro est mon endroit le plus sur, la vente de mon appartement peut s effondrer a tout moment, j ai entendu dire que le campus n est pas bon... Mais si le metro reprend, je n ai que ces deux options.Virginie Nguyen Hoang / Hans Lucas. (Photo by Virginie Nguyen Hoang / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)
Fotó: Virginie Nguyen Hoang / Hans Lucas via AFP

Közben a Reuters beszámolója szerint a Biden-adminisztráció négy darab MQ-1C Grey Eagle drón eladását tervezi Ukrajnának. Az ismertebb Predator drónok katonai célú változatát Hellfire levegő-föld rakétákkal lehet felfegyverezni.

Sajtóbeszámolók szerint az elmúlt napokban az oroszok a következő főbb csapatmozgásokat hajtották végre:

  • Az orosz erők előrehaladtak Szlovjanszktól északra, de valószínűleg még nem sikerült átvenniük az irányítást a Szlovjanszk felé vezető főút felett.
  • Az orosz katonák délről és nyugatról próbálnak előrenyomulni Liszicsanszk felé, hogy elkerüljék, hogy Szeverodonyeck felől a Sziverszkij Donyec folyón átkelve kelljen harcba szállniuk.
  • Az orosz csapatok fokozatosan erősödtek Avdiivkától északra.
  • Válaszul az ukrán ellentámadásra, az oroszok lerombolták az ukránok által épített hidakat az Inhulec folyón Davidiv Brid közelében.
8206614 01.06.2022 Residents relax on the embankment in Berdyansk, Ukraine. The Berdyansk commercial sea port is seen in the background. RIA Novosti / Sputnik (Photo by RIA Novosti / Sputnik / Sputnik via AFP)
Fotó: RIA Novosti / Sputnik via AFP