Pedagógustüntetés

Bizonyítványt osztott a Tanítanék mozgalom

A tanévzáróként meghirdetett rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték.

2016.06.11 17:29MTI
MTI Kovács Tamás

Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartottak a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezésében szombaton a fővárosban. A tanévzáróként meghirdetett rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték.

Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a kormány átvágta a pedagógusokat. Kiemelte: nem vehetik el az önbecsülésüket, ha azt nem adják oda.

Törley Katalin, a mozgalom képviseletében úgy vélte, hogy a kormány nem tárgyalni és együttműködni akar, hanem uralkodni és harcolni. Hozzátette: ők nem hátrálnak meg és nem alkusznak.

Galló Istvánné, a demonstrációhoz csatlakozó Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ismét szóvá tette, hogy a köznevelési törvény módosításába nem kerültek bele azok a pontok, amelyekről hosszasan egyeztettek. Kiemelte: a nyári szünet az erőgyűjtés ideje lesz, mert nem adják fel, nem adhatják fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.