Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Snell György a Szent Jobb történetéről szólva elmondta: a középkortól a török időkig Nagyvárad közelében egy monostorban őrizték, emlékét ott ma is egy Szentjobb nevezetű település őrzi.

A török elől Raguzába - a mai Dubrovnikba - menekítették, ahonnan az 1771-es években hozatta a budai várkápolnába Mária Terézia. A második világháborús ostrom elől a koronázási ékszerekkel Ausztriába vitték a Szent Jobbot, majd 1945. augusztus 19-én hozták vissza és másnap már félmillió ember részvételével körmenetet tartottak a romos fővárosban - mondta a segédpüspök.

A következő három évben Mindszenty József bíboros vezetésével tartották meg a körmeneteket, a kommunista hatalomátvétel után azonban betiltották.
"Egyik elődöm az ágya alatt rejtegette az ereklyét" - jegyezte meg a Szent Jobb őre.

A rendszerváltás óta ismét évről évre megtartják a Szent Jobb-körmenetet, ez évtől az ereklye új helyen a Bazilika bejáratánál lévő Mária-oltáron látható - mondta Snell György.

Képünk forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs