Borbély Zoltán - Idézetek

Borbély Zoltán - A legfrissebb sajtónyilatkozatok
magyar ügyvéd
“ Bemondásra nem lehet megszüntetni egy eljárást, a halál ugyanis büntethetőséget megszüntető ok. Bár a kollégám információjának hitelt érdemlősége felől nincs kétségem, a bíróságnak tudomást kell…

Borbély Zoltán,
Meghalt a Hableány-katasztrófa egyik vádlottja, de a bíróság nem tudja…
“ A polgári eljárásban jogerősen nem állapították meg sem a Panorama Deck, sem Lombos László kapitány, sem pedig Pető János matróz felelősségét

Borbély Zoltán,
Meghalt a Hableány-katasztrófa egyik vádlottja, de a bíróság nem tudja…
“ Minél több idő telik el, annál kisebb a súlya

Borbély Zoltán,
Két és fél év után sincs vádemelés a Nemzeti Színházban történt súlyos…
“ Már akkor végig lehetett követni a térfigyelő kamerák segítségével Ophélie pontos útját. Tökéletesen látszott, ahogy a diáklány célzottan a Lánchíd felé indult. Nem bolyongott, nem tévelygett, azonnal…

Borbély Zoltán,
Nem Egressy Mátyás esete az első, több rejtélyes eltűnés is volt…
“ A felvételek alapján sokaknak a több mint három és fél év is kevésnek tűnhet, ugyanakkor nem csak a súlyosbító, hanem az enyhítő körülményeket is figyelembe kell venni. Nyilván a döntéshozó fórum is…

Borbély Zoltán,
Szándékosan ütötte ki ellenfelét egy mezőörsi focista, nyolc hónap…
“ A térfigyelő kamera felvételeit én is láttam, de ez alapján nehéz meghatározni

Borbély Zoltán,
Sallai Nóra balesete: így lehet tisztázni a felelősség kérdését?
“ Elkészült a második szakértői vélemény, amely alapján egyértelmű, hogy Horváth Lajos Ottó ebben a balesetben maradandó fogyatékosságot szenvedett és tartós egészségromlást is, ami azt jelenti, hogy…

Borbély Zoltán,
Horváth Lajos Ottó visszatért: Ami kis falunkba alakítja a püspököt