Nagyvilág

Megvonták Gerhard Schröder volt német kancellár több juttatását

Megvonta a német szövetségi parlament (Bundestag) Gerhard Schröder több juttatását, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől – jelentették csütörtökön német hírportálok.

A parlament költségvetési bizottságában a kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség képviselőinek támogatásával elfogadott indítvány szerint Gerhard Schröder nem kap többé közpénzt az egykori kormányfői tisztségéhez kapcsolódó tevékenységét szolgáló berlini iroda és stáb fenntartására. A volt kancellár a mintegy 8300 eurós (3,2 millió forintos) nyugdíját megtarthatja, és továbbra is gondoskodik a védelméről a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) – írja az MTI.

A döntéssel hivatalosan csupán felfüggesztették az iroda és a személyzet fenntartásához szükséges költségekre szánt költségvetési támogatás folyósítását. Ezzel kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap kiemelte, hogy az indítványban nem említik Gerhard Schröder orosz vállalatokhoz vagy Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatait. Ennek hátterében az a megfontolás áll, hogy a juttatások elvonása bírósági úton támadható lenne, ha úgy tűnne, hogy megbüntetik a véleménye, a politikai nézetei miatt.

Schröder Oroszországgal és Putyinnal való kapcsolatáról itt írtunk hosszabban:

Kapcsolódó
„Németország szégyene” – hiába bírálják, Gerhard Schröder nem lát hibát orosz kapcsolataiban
Kirakhatják a szociáldemokrata pártból Gerhard Schröder volt német kancellárt, aki 2005-ös választási veresége óta lelkes lobbistája az orosz érdekeknek Németországban, és az ukrajnai háború kirobbanása után sem hajlandó elhatárolódni az orosz elnöktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik