Sport

Katasztrofális vereséget mért a Veszprém a Szegedre a döntőben

A Szeged úgy indulhatott neki a mostani bajnoki döntőnek, hogy az idényben két bajnokin és a kupadöntőben is legyőzte a Veszprémet, ugyanakkor a két magyar kirakatcsapat közül a BL-ben csak a Veszprém tudott bejutni a négyes döntőbe.

A Szeged spanyol irányítója, Joan Canellas szerezte a döntő veszprémi felvonásának első gólját, de a Veszprém Dragan Gajic és az idény végén visszavonuló Nagy László góljaival fordított.

Egyik csapat sem tudott elhúzni egészen a félidő közepéig, amikor három gólt szerzett zsinórban a Veszprém, amely 11-8-ra vezetett. Ekkor a cserekapus, Marin Sego sietett a Szeged segítségére, aki ziccereket hárított, elöl pedig a társai elkapták a fonalat, így a 26. percben 13-12-re már a címvédő vezetett.

A félidőben is a Szeged állt jobban egy góllal, ráadásul a Veszprém gondjait tetézte, hogy elvesztette a szlovén beállóst, Blaz Blagotinseket, aki 27 perc alatt összeszedte a három kiállítását, ami kizárást jelentett neki.

A beállós Bánhidi Bence góljával indult a második félidő, de a Szeged 17-16-nál vezetett utoljára a meccsen. Aztán Gajic hetesből egyenlített, majd egy 5-0-s rohammal ellépett a Veszprém. A nyáron éppen a Szegedhez távozó Mikler Roland remekelt a hazaiak kapujában, miközben támadásban Petar Nenadic vezérletével ellenállhatatlanul játszott a Veszprém.

Az 52. percben már rászámolt a tízzel (29-19) vezető Veszprém közönsége a Szegedre, és a címvédő nem is tudott közelebb férkőzni, a 35-24-es végeredményt Dejan Manaskov állította be két másodperccel a vége előtt szerzett góljával.

A vasárnapi visszavágón csodára lesz szüksége a Szegednek, ha meg akarja tartani a bajnoki aranyat.

Eredmény, döntő, első mérkőzés:

Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 35-24 (13-14)
gól: Gajic 9, Nenadic 6, Manaszkov 4, Nagy L., Nilsson, Lékai 3-3, Tönessen, Mahé 2-2, Blagotinsek, Mackovsek, Ilic 1-1, illetve Canellas 8, Maqueda 5, Zsitnyikov 4, Bánhidi 3, Sostaric 2, Källman, Sigurmannsson 1-1
kiállítások: 14, illetve 8 perc
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 8/5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik