Sport koronavírus

Már téma a tokiói olimpia elhalasztása

Amennyiben idén nyáron az új koronavírus járványa miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, úgy a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás – jelentette ki a The Wall Street Journalnak Takahasi Harujuki, a mintegy 25 fős japán szervezőbizottság egyik tagja.

Az interjúban Takahasi azt mondta, hogy a testület még nem vitatta meg, milyen hatással van a járvány a játékokra, mivel legutóbbi tanácskozásukat decemberben tartották, még a járvány kirobbanása előtt. Takahasi szerint

a játékok nézők nélküli megrendezése túlságosan nagy pénzügyi károkat okozna, míg egy egy évnél rövidebb halasztás esetlén az olimpia ütközne más jelentős profi sportrendezvényekkel.

Szakértők szerint egy egyéves halasztás a jövő év azonos időszakára jelentős logisztikai problémákat okozna, de a médiaközvetítések szempontjából megvalósítható lenne, mivel ugyanúgy beilleszthető lenne a közvetítési jogokkal rendelkező médiumok általában laza nyári műsorrendjébe.

Frissítünk!

A szervezőbizottság sietett gyorsan megnyugtatni mindenkit, a nyilatkozat után ugyanis azt közölték, hogy konzultáltak Takahasival, aki „egy hipotetikus kérdésre meggondolatlanul a személyes véleményét megfogalmazva válaszolt”.

A tavaly decemberben Kínából indult új típusú koronavírus-járvány eddig világszerte több mint 116 ezer embert fertőzött meg, és több mint 4 ezer ember halálát okozta. Japánban állítólag közel 1300 esetről tudnak, amiből mintegy 700 a februárban Tokió közelében karantén alá vont óceánjáró hajó utasai közül került ki. A távol-keleti országban kedden 59 új esetet azonosítottak, ami az NHK japán közszolgálati televízió szerint az eddigi legnagyobb napi növekményt jelenti.

Az adatok újabb és újabb emelkedésekor rendre felmerült az olimpia lemondásának, elhalasztásának vagy végsősoron nézők nélküli megtartásának eshetősége, ahogy az több olimpiai selejtezővel és néhány más jellegű sporteseménnyel is megtörtént az elmúlt időszakban.

Hasimoto Szejko, a kormány olimpiaügyi minisztere legutóbb múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Japán az eddigi terveknek megfelelően készül a nyári játékokra, s úgy fogalmazott, hogy az olimpia lemondása vagy elhalasztása „elfogadhatatlan” lenne a sportolók számára.

Kiemelt kép: Carl Court / Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik