szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar Eximbank 1,2 milliárd dolláros hitelkeretet hozott létre magyar-japán vállalati együttműködések finanszírozására. A két ország kormánya több pénzügyi megállapodást ír alá Tokióban. Egy japán egyetemen magyar lektorátust hoznak létre. A magyar egyetemeken jelenleg 600 japán tanul, 400-an orvosnak.

Összesen 170 japán vállalat 35 ezer magyar embernek ad munkát, ezért is fontos fenntartani a magyar-japán kapcsolatok fejlődésének dinamikáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának december 5-én, csütörtökön Tokióban. Japán vállalatok alkotják a 7. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és az ázsiai országok közül Japánból érkezett eddig a legtöbb beruházás Magyarországra.

A kereskedelmi forgalom 2,2 milliárd dollár, ami Szijjártó szerint „lehetne több is”. Korábban a magyar magas feldolgozottsági szintű élelmiszeripari termékek elsőszámú nemzetközi felvevőpiaca Japán volt. Sikerült megállapodni, hogy a korábbi korlátozások után a magyar baromfihús-termékek exportja újraindulhat, és közel vagyunk ahhoz is, hogy a magyar sertéshús-termékek exportja is újrainduljon – mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint fontos fenntartani a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének dinamikáját, ezért a magyar delegáció tokiói látogatása alkalmával több olyan pénzügyi megállapodást is aláírnak, amelyek nyomán a gazdasági kapcsolatok finanszírozási hátterét megerősíthetik. Az Eximbank létrehozott egy 1,2 milliárd dolláros hitelkeretet, amely a magyar-japán vállalatközi együttműködés finanszírozását szolgálja. Szijjártó arról is beszélt, hogy az oktatási kapcsolatokat is továbbfejlesztik, egy japán egyetemen magyar lektorátust hoznak létre. Száz japán ösztöndíjas hallgató tanul Magyarországon, és összesen 600 japán hallgató tanul magyar egyetemeken, közülük 400-an orvostanhallgatók.

Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek Laoszban

Magyar cégeknek laoszi fejlesztésekben való részvételére lehetőséget adó, 160 millió dollár értékű kötöttsegélyhitel-program indul - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.