Elkészült a MÁV első 20 új IC+ kocsija

IC+ MÁV
2019.07.30. 15:22

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a Szolnokon - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden. Homolya Róbert elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság.

A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.

Az elnök-vezérigazgató elmondása szerint a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon - tette hozzá.

Az új IC+ kocsikkal

  • a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon,
  • a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra;
  • Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.

A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.  Homolya Róbert szerint a beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik.

A MÁV Zrt. közleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas.

A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg.

A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki. Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.