eur:
388.01
usd:
360.03
bux:
69188.58
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
A Budapesti Értéktőzsde épületrésze a főváros V. kerületében, a Szabadság téri Bank Centerben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA / Jászai Csaba

Ennyit nőtt öt év alatt a BUX-index

Már nyolcvan kibocsátó van jelen a magyar tőzsdén.

A magyar tőkepiac stabil erősödését mutatja, hogy a 2020-ban tapasztalt visszaesés ellenére öt év alatt 75,78 százalékkal emelkedett a BUX-index és 55,25 százalékkal az éves tőzsdei részvényforgalom - összegezte a 2016-ban meghirdetett, öt évre szóló piacfejlesztési stratégia eredményeit bemutatott Stratégiai jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

Az elmúlt öt évben jelentős bővülést könyvelhetett el a magyar tőkepiac - a BÉT az 5 évvel ezelőtti 62 kibocsátóhoz képest 80 kibocsátót számlál. A dinamikusan növekvő, feltörekvő társaságok mellett többek között olyan jelentős múlttal rendelkező, komoly presztízzsel bíró vállalatok is bevezették értékpapírjaikat a BÉT parkettjére, mint az MKB Bank, a Waberer's vagy a Duna House, illetve egyenként 100 milliárd forintot meghaladó tőkeemelést hajtott végre az OPUS és az Autowallis is.

2016-tól kezdve kiemelt fontossággal bírt a BÉT tevékenységében a középvállalatok tőzsdei megjelenésének ösztönzése. Ezt egy edukációs és mentorálási programokat egyaránt magába foglaló középvállalati szolgáltatáspaletta kiépítésével valósította meg a BÉT.

Ez a szolgáltatási lánc mára többek között olyan kezdeményezéseket tartalmaz, mint az immár majdnem 250 céget számláló BÉT50 Klub, a Londoni Értéktőzsdével közösen indított nemzetközi vállalkozásfejlesztési képzés, az ELITE program, a tőzsdeérett vállalatok számára a bevezetés finanszírozásában segítséget nyújtó Mentor program, vagy a BÉT exkluzív zárt körű platformja, a befektetők és a startup társaságok összekötését elősegítő BÉT Xmatch.

A tőzsdeaspiráns társaságok könnyített feltételek mellett történő tőzsdei bevezetésére pedig egy speciális, multilaterális kereskedési platform, a BÉT Xtend 2017-es indításával teremtett lehetőséget a BÉT.

A jelentés kitért arra is, hogy a kötvénypiac szintén mozgalmas éveken van túl - a BÉT 2019-ben, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjához kapcsolódóan elindította saját MTF kötvénypiacát, BÉT Xbond néven. A sikeres nemzetközi példákon alapuló platformon 2019 őszétől kezdve 2020 végéig 46, jellemzően nagyvállalat, 53 tranzakció keretében 868,49 milliárd forint forrást vont be.

A BÉT 2020-as évvel lezárt stratégiájának fontos célkitűzése volt az információellátottság növelése, amelyet többek között 2017-ben meghirdetett elemzés-árjegyzési programjával kívánt elérni. A program keretében jelenleg 15 kibocsátó értékpapírjairól készül rendszeres elemzés 5 tőzsdetag elemzőcsapatai által, ezzel elősegítve a befektetői döntéshozatalt, valamint támogatva a likviditást - írta közleményében a BÉT.

Címlapról ajánljuk
A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.

Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 10. 08:41
2024. május 10. 07:15
×
×
×
×