eur:
388.01
usd:
359.9
bux:
69016.26
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Surface of an outdoor olympic swimming pool
Nyitókép: EvrenKalinbacak/Getty Images

Lemondott Turi György

Már nem szakmai alelnöke a Magyar Úszó Szövetségnek.

Wladár Sándor úszószövetségi elnöki közleményt adott ki, amelynek a lényege: Turi György lemondott, már nem szakmai alelnöke a Magyar Úszó Szövetségnek.

A MÚSZ elfogadta a sportvezető lemondását. Turi György az edzőbizottságot sem vezeti tovább.

"Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának – közölte Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. – Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából.”

A bizottság ettől függetlenül természetesen folytatja a munkáját, jelezte Wladár Sándor.

„Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni.

A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is.”

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×